Embertelen beavatkozást végeznek a medvéken?

TK
Forrás: MTI
2012. február 22., szerda 19:19
Több mint száz újságírót volt kénytelen a területére engedni az a kelet-kínai gyógyszeripari vállalat, amely epét vesz le élő medvékből, és emiatt riporterek és állatvédők támadásainak kereszttüzében áll.
Hirdetés

A szóban forgó vállalat Fucsien (Fujian) tartományi medvefarmján jelenleg mintegy hatszáz állat található, az állatok száma évente több mint száz boccsal nő. A szakemberek szerdán élőben mutatták be, hogyan is vonják ki az értékes gyógyszeralapanyagot a medvékből.

Kínai sajtójelentések szerint a ketrecben lévő medvének a hasán vágást végeznek, amelybe egy 8 centiméter hosszú csövet helyeznek. Ezen keresztül mintegy 100 milliliter epét szívnak le, majd a csövet eltávolítják, fertőtlenítik a metszés helyét, és ellátják a sebet.

A tudósításokból ugyanakkor az is kiderült: az újságírók a bemutató ideje során nem készíthettek fénykép- vagy videofelvételeket, illetve nem tehettek fel kérdéseket.

A Kujcsentang (Guizhentang) nevű vállalatról azóta jelennek meg kritikus írások, hogy bejelentette elsődleges tőzsdei kibocsátásának (IPO) tervét hetekkel ezelőtt. Ennek hallatán állatvédők arra következtettek, hogy a cég bővíteni kívánja epegyűjtő tevékenységét, ezt egyébként a cég maga is megerősítette.

A befolyó tőke függvényében az állatok számát 1200-ra szeretnék növelni, ami azt jelenti, hogy epetermelő kapacitásukat 4 tonnára emelhetnék. A cégnek az első, egy évvel ezelőtti tőzsdére jutási kísérlete – hasonló bírálatok miatt – kudarccal végződött, s az interneten most is sokan a megakadályozására hívnak fel.

A jelek szerint a medvefarm imázsjavító célzatú megnyitása nem hozott áttörést, ráadásul az egyik fő kritikus, a hongkongi székhelyű AAF állatvédő szervezet az eseményre nem kapott meghívót.

„Mindegy, hogy mi lesz az eredmény, a vita maga jelentős előrelépés, mivel mind többen törődnek az állatokkal és vesznek részt a felügyeleti, ellenőrző tevékenységben” – mondta Sang Csing, a Kínai Gyógyszerészeti Egyetem professzora a Hszinhua hírügynökségnek. Sang reméli, hogy a hasonló esetek elősegítik az állati eredetű gyógyszereket helyettesítő alternatív megoldások kutatását.

Más szakemberek az eset kapcsán a hagyományos kínai gyógyászat és gyógyszeripar védelmére keltek, mondván a medveepe gyógyászati értékét tekintve nem helyettesíthető. A közelmúltban a tradicionális kínai gyógyászat szakmai szövetsége tartott ez ügyben tájékoztatót azzal a céllal, hogy igazolják: a medvéken végzett beavatkozás nem okoz fájdalmat. „A medveepe levétele olyan könnyű, természetes és fájdalommentes, mint egy csap megnyitása. A műtét után a medvék boldogan játszanak tovább” – hangoztatta Fang Su-ting, a szervezet vezetője.

A kínai internetezők tömege azzal érvel, hogy Fang nem tudja a medve helyébe képzelni magát. Sokan profitéhséggel vádolták a vállalatot.

Kínában 68 hivatalosan működtetett medvefarm létezik, területükön 10 ezer állattal. Közülük hat–nyolcezer egyed van 3 év és 100 kilogramm tömeg felett, ezek alkalmasak az epe kivonására. A medveepe közel 3000 éve olyan hagyományos kínai gyógyszerek alapanyaga, amelyekkel szem- és májbetegségeket kezelnek; méreghajtó és lázcsillapító hatása van.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló

MNO videók