Apasági teszt

Szabados Balázs, 2011. november 29., kedd 10:30, frissítve: szerda 12:53
Minden nap próbákkal és kihívásokkal teli, de nem elég, hogy a munkahelyen, a baráti társaságban, sőt még az utcán is tesztelnek minket embertársaink, saját gyermekünk is próbára tesz minket. Újra meg újra.

Izabel kislányom 19 hónapos, és remek alvókája van; a párommal hálát adhatunk a jó égnek, hogy a legtöbb esetben este fél 9-től reggel 9-ig húzza a lóbőrt, de azért vannak kivételek is. Lelkes kezdő szülőként eleinte mindig a felsírás okait kerestük, aztán rá kellett jönnünk, hogy Iza néha csak „szívat”, vagy jobb szóval élve tesztel minket. Például hajnal háromkor a legmélyebb álmomból arra kelek, hogy szívem csücske felsír, aztán szakaszos időközönként felsikkant. Ekkor már anya is felébred mellettem, és bódult fejjel telepatikus kapcsolatot létesítünk, hogy eldöntsük: melyikünk kel fel, és indul el a gyerek szobája felé, kezelni a kialakult veszélyes helyzetet.

Azapaeste ajtóhoz settenkedek, és hallgatom a gyereket, miközben tudom, hogy ő ugyanígy fülel a kiságyban. Olyan ez, mint amikor a bika farkasszemet néz a matadorral, csak mi ilyenkor a fülünkre hagyatkozunk. Lélegzetvisszafojtva figyelek, sajnos ilyenkor egy parkettareccsenés is végzetes lehet, ugyanis garantáltan pavlovi reflexet vált ki a „bikából”, aki felsír, mire én matadoros könnyedséggel belibbenek a gyerekszobába és mobiltelefonom fényében felmérem a terepet.

A helyzet kétesélyes: az első variációban tényleges probléma áll fenn, azaz másfél éves csemetém Kobe Bryantet megszégyenítő módon kidobta a cumiját a rácsok között, esetleg keresztbe fekszik a kiságyban, keze-lába kilóg, ergo beszorult. A másik változat az, amikor a cumi és a takaró is megvan, a testhelyzet is optimális, de szemem fénye rosszat álmodott, s most tesztel minket, hogy bejövünk-e megvigasztalni. Mindkét esetben előveszem búgó, atyai hangomat, és miután teljesen feleslegesen megkérdezem Izabelt, mi a baj, általában két mondat hagyja el a szám: „Semmi gond, édesem, apa itt van, és nagyon szeret téged. Még este van ám, itt a cumid, gyere, feküdj vissza és aludj szépen.” Közben persze simogatom a buksiját, és ettől mostanában már megnyugszik, de korábban szinte mindig ki kellett venni őt az ágyból, és a vállamon simogatva, nyugtató szavakat suttogni a fülébe. Mikor Izi visszafekszik, már tudom, hogy megnyertem a csörtét, s halkan kiosonok a szobából.

A történet szerencsére mindig happy enddel végződik, és tulajdonképpen mindkettőnk jellemfejlődését szolgálja, hiszen lányom biztonságérzete tovább erősödik, én pedig álmosan, de büszkén, lélekben megveregetem saját vállamat, hogy szuper apa vagyok, és visszafekszek a szuper anya mellé. Akinek – csak halkan teszem hozzá – Izabel jóvoltából naponta legalább kétszázszor kell átesnie az „anyasági teszten”.

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - 1 db

A hozzászólások mutatása