Az emlékművel túllépnek a tragédia nemzeti emlékezetén

WL, 2012. június 23., szombat 14:06
Az első világháborúban (1914–18) Észak-Franciaországban meghalt mintegy 600 ezer különböző állampolgárságú katona neve szerepel majd azon a nemzetközi emlékművön, amelyet a háború kezdetének századik évfordulójára építenek.

Ez egy „nemzetközi emlékmű lesz, amely most első ízben túllép a tragédia nemzeti emlékezetén" – olvasható a Nord-Pas-de-Calais régió közleményében, amely a nemzeti örökség francia igazgatóságának és a védelmi minisztérium levéltárának támogatásával az Ablain-Saint-Nazaire-ben emelendő emlékmű építését szervezi.

Az emlékműre felírják a mintegy 600 ezer különböző állampolgárságú katona nevét, akik Francia Flandriában és Artois-ban 1914 és 1918 között estek el. „A nevek ábécé sorrendben szerepelnek majd, minden ország fiai, egykori barátok és ellenségek együtt" – közölte a regionális tanács.

Az emlékmű célja az lesz, hogy emlékeztessen az európai társadalmakat sújtó tömeges emberáldozatra – áll a közleményben.

A Philippe Prost francia építész tervezte emlékmű – melyet az 1920-ban létrehozott legnagyobb franciaországi katonai temető, a Notre-Dame de Lorette közelében állítanak majd fel, ahol 40 ezer katona nyugszik – fotocellás elemek segítségével állandó éjszakai kivilágítást kap, és 2014 tavaszán adják át.

Az első világháborúnak hivatalos adatok szerint 8,6 millió halottja volt, akikről 2014. június 28-től kezdve négy éven át világszerte megemlékeznek.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés