Csak múló szeszélynek tartják a Facebookot

PR, 2012. május 16., szerda 17:18
Az amerikaiak mintegy fele csupán múló szeszélynek tartja a Facebookot, és nagyjából ugyanennyien vélik úgy, hogy a részvényeinek első nyilvános kibocsátására készülő internetvállalat várható piaci értékét jelentősen felbecsülik – derült ki az Associated Press–CNBC legutóbbi felméréséből.

A vállalat, amelyet nyolc évvel ezelőtt harvardi egyetemistaként hozott létre Mark Zuckerberg, a jelek szerint az internetcégek történetének eddigi legnagyobb tőzsdei bevezetésére készül. A hét végére várható Wall Street-i megjelenéssel a cég nagyjából 100 milliárd dollárt érhet, túlszárnyalva ezzel a Disney, a Ford és a Kraft Foods vállalatokat.

A május 3. és 7. között készített felmérés szerint az amerikai felnőttek több mint 40 százaléka legalább heti egyszer bejelentkezik a közösségi oldalra, amelynek világszerte mintegy 900 millió felhasználója van. A 2009-es 777 millió dollárról 2011-re 3,7 milliárd dollárra nőttek a vállalat bevételei: az idei év első negyedében pedig már az egymilliárd dolláros hozamot is túllépte. A megkérdezettek csupán egyharmada tartotta megfelelőnek a cég várható piaci értékét, 50 százalékuk azonban túlságosan magasnak találta az összeget.

Mindezektől függetlenül az 1004 válaszadó fele úgy vélte, hogy a Facebook jó befektetés, míg 31 százalékuk nem értett ezzel egyet. Leginkább a 35 évesnél fiatalabb felnőttek érdeklődnek a vállalat részvényeinek tőzsdei bevezetése iránt, mivel ők voltak a közösségi háló első felhasználói. A 65 éves vagy idősebb amerikaiak mindössze 21 százalékának van Facebook-fiókja. A második világháború utáni években született nemzedéknek pedig a fele van jelen a közösségi oldalon.

A Twitter mikroblog portálhoz és a Google Plushoz hasonló közösségi oldalak megjelenésének ellenére a huszonéves korosztály 55 százaléka továbbra is naponta látogatja a Facebookot, és egyharmaduk napjában többször is ránéz a profiljára. A fiatal felnőttek szűk többsége (51 százalékuk) véleménye szerint a Facebook idővel mégis veszíteni fog vonzerejéből, míg 44 százalékuk hisz a fennmaradásában. Összességében az amerikaiak 46 százaléka jósol rövid életet a közösségi oldalnak.

Minden ötödik amerikai állítja, hogy sohasem hallott még Zuckerbergről, 30 százalékuknak nincs véleménye róla, 14 százalékuk pedig egyszerűen nem kedveli. A megkérdezettek mindössze egyharmada mondta, hogy jó benyomása van a fiatal vállalatvezetőről, aki sokakat magára haragított a Facebook állandóan változó adatvédelmi politikája miatt. A 35 éven aluliak 46 százaléka azonban kedveli őt.

Öt Facebook-felhasználóból három alig vagy egyáltalán nem bízik abban, hogy a vállalat megvédi a személyes adatait, és mindössze 12 százalékuk vásárolna bizalommal az oldalon keresztül. A felhasználók 57 százaléka állítja, hogy sohasem kattint az oldalon látható reklámokra vagy a Facebook által szponzorált tartalmakra, míg egynegyedük csak ritkán vállalkozik erre. A Zuckerberget „ismerő” válaszadók kétharmada közölte, hogy bízik a fiatal vállalatvezető képességeiben, míg 22 százalékuk kételkedik benne. Magát a Facebookot az amerikaiak 51 százaléka „kedveli”.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása