Csokoládéval ölték volna meg Churchillt

TT, 2012. július 19., csütörtök 18:17
Egy tábla robbanó csokoládéval akarták eltenni láb alól Winston Churchill brit miniszterelnököt a nácik a II. világháború idején, legalábbis egy most nyilvánosságra került történelmi levél szerint.

Adolf Hitler bombagyártói szó szerint csokoládéba burkolták a robbanóanyagot, Churchill csak egy tábla keserű csokoládét látott volna drágának látszó, fekete és arany színű csomagolásban.

Robbanóanyag a csokiban

A tervek szerint a Nagy-Britanniában tevékenykedő német titkos ügynökök feladata lett volna, hogy diszkréten a kormányfő egyéb luxustermékei közé helyezzék a Peters Chocolate márkanévvel megjelölt csokoládét a War Cabinet étkezőjében – írta a The Daily Telegraph című brit lap. A robbanóanyag mennyisége állítólag elég lett volna ahhoz, hogy pár méteres körzetben mindenkivel végezzen.

Lecsapott az MI5

A merénylettervet azonban brit hírszerzők meghiúsították, ugyanis észrevették, hogy a csokoládé preparált. Az akció meghiúsításában fontos szerepet játszott az MI5 egyik vezetője, Lord Victor Rothschild. Churchill egy pillanatra sem került veszélybe – legalábbis ebben az ügyben. Rothschild békeidőben tudós volt, emellett a híres bankárcsalád tagja. Még arra is ügyelt, hogy posztereket gyártasson a csokoládé csomagolásával, hogy figyelmeztesse a lakosságot. A merényletre az utókor abból a levélből derített fényt, amelyet Lord Rothschild 1943. május 4-i keltezéssel Laurence Fish művésznek írt, hogy megbízza a poszterek megrajzolásával.

A történelmi dokumentumra Fish 89 éves neje, egy újságíró talált rá szortírozás közben 2009-ben, a nyilvánosság most ismerhette meg. Kiderült belőle, hogy a robbanóanyag a csomagolás felbontásától eltelt hét másodperc múlva lépett volna működésbe.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés