Egész Európából várják a buddhistákat.

WL, 2012. június 23., szombat 10:03, frissítve: szombat 11:13
Európa legnagyobb buddhista templomát avatják fel vasárnap a párizsi agglomerációhoz tartozó Bussy-Saint-Georges-ban: ez lesz a 2013 végéig egy másik pagodát, egy zsinagógát, egy mecsetet és egy örmény kulturális központot is magával foglaló kultikus negyed első épülete.

„Ez a tajvani pagoda modern, semleges építészeti stílusú épület, amely jól illeszkedik a városképbe, mivel úgy vélem, hiba lenne a mi kultúránkban stílusmásolatokat előállítani" – mondta Hugues Rondeau, a francia fővárostól harminc kilométernyire fekvő Bussy-Saint-Georges polgármestere.

A 2004-ben megkezdett kultikus és kulturális negyed épületeinek költségeit teljes egészében az érintett közösségek fizetik.

2013-ig egy laoszi buddhista pagodát, egy zsinagógát, egy mecsetet és egy örmény kulturális központot építenek a Fo Kuang San tajvani pagoda mellé.

„A világiság egy megválasztott hivatalnok számára annyit jelent, mint megérteni, elfogadni és megpróbálni megszervezni a vallásosságot. Ezért is kezdtünk ebbe az Európában egyedülálló beruházásba, hogy minden állampolgár számára lehetővé tegyük, hogy szabadon, egymással kommunikálva és egymást tisztelve élje a vallását egy, a városra nyitott létesítményben" – mondta a polgármester.

A tajvani pagodát vasárnap avatják fel, a nagyközönség előtt július 1-jén nyílik meg. A 7000 négyzetméter területű templomban külön van a vallásgyakorlás, illetve a kulturális tevékenységek számára fenntartott tér, és egész Európából várják a buddhistákat.

Az imateremben Buddha 8 tonnás, öt méter magas szobra trónol, amelyet mianmari (burmai) terméskőből faragtak és Tajvanon díszítettek fel.

Miaoda, a Fo Kuang San társaság képviselője szerint a templom kapacitása 1100 fő. Mint mondta, hasonló létesítményre „már 20 éve várnak Franciaországban".

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 10:42
  2. 10:36
  3. 10:34
  4. 10:28
  5. 10:22
  6. 10:12
  7. 10:12
  8. 10:05
  9. 09:58
  10. 09:56
  11. 09:55
  12. 09:45
  13. 09:41
  14. 09:37
  15. 09:35
  16. 09:33
  17. 09:30
  18. 09:29
  19. 09:29
  20. 09:28
  21. 09:28
  22. 09:25
  23. 09:19
  24. 09:15
  25. 09:14
  26. 09:10
  27. 09:00
  28. 08:58
  29. 08:54
  30. 08:45
  31. 08:44
  32. 08:38
  33. 08:30
  34. 08:21
  35. 08:15
  36. 08:06
  37. 07:55
  38. 07:43
  39. 07:36
  40. 07:30
  41. 07:27
  42. 07:15
  43. 07:13
  44. 07:07
  45. 06:46
  46. 06:36
  47. 06:06
  48. 05:55
  49. 05:52
  50. 04:57
  51. 04:30
  52. 00:01
  53. 22:50
  54. 22:30
  55. 22:14
  56. 22:00
  57. 21:46
  58. 21:32
  59. 21:19
  60. 21:05
  61. 21:01
  62. 20:47
  63. 20:43
  64. 20:40
  65. 20:40
  66. 20:33
  67. 20:20
  68. 20:10
  69. 20:09
  70. 20:07
  71. 19:57
  72. 19:52
  73. 19:46
  74. 19:45
  75. 19:38
  76. 19:32
  77. 19:27
  78. 19:26
  79. 19:24
  80. 19:12
  81. 19:09
  82. 19:04
  83. 18:58
  84. 18:54
  85. 18:54
  86. 18:45
  87. 18:31
  88. 18:17
  89. 18:10
  90. 18:04
  91. 17:52
  92. 17:51
  93. 17:44
  94. 17:39
  95. 17:35
  96. 17:34
  97. 17:30
  98. 17:18
  99. 17:09
  100. 17:06
hirdetés