Eldől, hogy melyik a legélhetőbb magyar város

LM, 2011. december 8., csütörtök 07:59, frissítve: csütörtök 07:59
Tanúsított rangsorolást kapnak a legélhetőbb magyar városok a CSR Hungary és a TÜV Reinland Intercert megállapodásának eredményeként – tájékoztatta Takács Júlia, a CSR Hungary ügyvezetője szerdán az MTI-t.

Az első listát 2012. március 31-ig teszik közzé. Ebben a 20 ezer lélekszám feletti városok fizikai és anyagi feltételei mellett a szellemi-kulturális szférát is felmérik az „élhetőség szempontjából”.

Budapest nem lesz a listán, mert nem összehasonlítható a többi magyar várossal – magyarázta Takács Júlia az MTI kérdésére. A tanúsítással arra számítanak – tette hozzá –, hogy a városok a hosszú távú fejlesztéseiknél mérvadónak tekintik majd az évente megjelentő rangsort.

A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően az egyes vizsgált elemek pontszámot kapnak és ezek összesítése alapján állítják össze a toplistát. A gazdaságnál például többek között azt vizsgálják, hogy milyen a város befektetési kultúrája, a turizmusnál pedig, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre. Takács Júlia elmondta: az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal és az önkormányzatok biztosítják, de reprezentatív felmérést is végeznek a lakosság körében, s meghallgatják a helyi közösségi csoportok véleményét is.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés