Énekelve versenyeznek a pekingi „tojásban”

PK, 2011. december 28., szerda 08:55, frissítve: szerda 08:55
Mérföldkőnek tartják a szervezők a Plácido Domingo alapította nemzetközi énekverseny, az Operalia jövő évi kiadását, amelynek döntőjét Pekingben rendezik június 4. és 10. között a „tojásnak” becézett impozáns Nemzeti Előadóművészeti Központban.

„Páratlanul versenyképes mezőnyt ismertünk meg 2011 nyarán Moszkvában” – adta hírül az Operalia sajtóirodája. A dél-afrikai szoprán, Pretty Yende, az amerikai tenor, René Barbera, az orosz bariton, Konsztantyin Susakov és a szintén orosz szoprán, Olga Pudova egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtott a szervezők szerint, akik úgy vélik, hogy az Operalia történetében jelentős állomás lesz a huszadik, 2012-es pekingi verseny.

A „tojást”, a 2007-ben megnyílt modern épületet Paul Andreu francia építész tervezte, három nagytermében operaelőadások, klasszikus koncertek és színházi előadások láthatók, a centrumban művészeti oktatás is zajlik.

Plácido Domingo célja, hogy a versenybe a világ minden tájáról bekapcsolódjanak a fiatal (18 és 32 év közötti) énekesek. A meghallgatásokra, ahogy ez már kialakult, neves impresszáriókat kér föl – írja a hírlevélben Francesca Zardini.

„Gyakran kérdezik tőlem, miért alapítottam az Operaliát. Mindig is érdeklődtem a fiatalok iránt, láttam, bármilyen tehetségesek is, hatalmas nehézségek közepette kezdik pályafutásukat. Világossá vált számomra, hogy a tehetség önmagában nem elég, segítenem kell, hogy figyelem irányuljon a legjobbakra” – idézi a hírlevél Plácido Domingót.

Bármely hangfajból negyvenen kerülhetnek az elődöntőbe, húszan a középdöntőbe és csak tízen a döntőbe, és a díjátadó gálakoncertet immár hagyományosan Domingo vezényli.

A díjazottak, akik komoly pénzjutalmakat kapnak, ennél is többet nyernek, a verseny ugyanis igazi ugródeszka a komoly karrierhez, mint korábban Joseph Calleja, José Cura, Joyce DiDonato, Elizabeth Futral, Inva Mula, Erwin Schrott, Nina Stemme, Ludovic Tézier, Rolando Villazón, valamint a neves kínai szoprán, He Hui esetében.

A két első helyezett (nő és férfi) 30-30 ezer dollárt kap, a zarzueladíjak 10-10 ezerrel járnak, a Birgit Nilsson-díj értéke 15 ezer dollár. A pénzdíjakon kívül különböző szereplési lehetőségek is várják a versenyzőket. Az első Operaliát 1993-ban Párizsban rendezték, 2009-ben Pécs és Budapest volt a verseny színhelye.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  51. 51
  52. 52
  53. 53
  54. 54
  55. 55
  56. 56
  57. 57
  58. 58
  59. 59
  60. 60
  61. 61
  62. 62
  63. 63
  64. 64
  65. 65
  66. 66
  67. 67
  68. 68
  69. 69
  70. 70
  71. 71
  72. 72
  73. 73
  74. 74
  75. 75
  76. 76
  77. 77
  78. 78
  79. 79
  80. 80
  81. 81
  82. 82
  83. 83
  84. 84
  85. 85
  86. 86
  87. 87
  88. 88
  89. 89
  90. 90
  91. 91
  92. 92
  93. 93
  94. 94
  95. 95
  96. 96
  97. 97
  98. 98
  99. 99
  100. 100
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása