Gasztro-groteszk, avagy a fejreállt disznótoros

Vacsoraszínház – a módszert ünnepélyesen jóváhagyjuk, terjesztése javallott

rKissNelli, 2011. december 21., szerda 17:15, frissítve: szerda 17:15
Zenééééés vacsoraaaaaaaa! – csapta össze a kezét a Macskafogóban a kövér mexikói denevér, amikor a szintén jó húsban lévő egérke, Lusta Dick felajánlotta, hogy eljátszana még egy dalt a trombitáján, mielőtt a denevérklán kiszívja az ő szép, piros vérét. Hétfőn este mi is zenés, sőt zenés-színházi-irodalmi vacsorán voltunk, de végül nem haraptunk meg senkit.

A Macskafogó egyik legzseniálisabb jelenete biztosan mindenkinek ismerős. Szerencsére nekünk elég hamar kihozták a vacsorát ahhoz, hogy ne kelljen vérszívással fenyegetőznünk, és mivel a Miszlikbe apríts! – Vacsora- és felolvasószínház Elek Ferenccel címen futó produkció is megfelelt az elvárásainknak, ezért végül nem ettük meg sem a zenészeket, sem Elek Ferenc színművészt. Pedig a vacsoraszínházzal kapcsolatban volt ok aggodalomra: a szobaszínházak, lakáskoncertek, lakáséttermek, étteremszínházak és ezek tetszőleges variációi néha bizony csalódást is okozhatnak a különleges ötlettől felspannolt, aztán esetleg alaposan arcára ejtett kultúrafogyasztónak.

Az előadás előtt még beugrott egy aláírásért egy ismerősöm, aki rögvest lecsapott a vacsoraszínházi est plakátjára, amelyen Elek Ferenc díszelgett több példányban, és azzal az előzetes értesüléssel gazdagította a rám váró színházi élményt, hogy hajnalban még a Mika Tivadarban látta a művész urat, „nagyon mulatott”. (Amennyiben az informátorunk értesülése téves, a művész úrtól elnézést kérünk! Egyébként határozottan el tudjuk képzelni róla, hogy nagyon tud mulatni.)

Fotó: Béres Attila

Most viszont mások mulattatását vállalta, s egy alkatilag is nagyon hozzáillő bőrbe bújt: a mindentudó, joviális, de azért kellőképpen ravasz vendéglős szerepét játszotta, amilyenből a legendák szerint nagyon sok volt a magyar vendéglátás aranykorában. Most pedig alig.

A díszlet is ezt a letűnt vendéglőeszményt skiccelte fel nagy vonalakban: kockás abroszos asztalok, kés, villa, mustár, az asztalon üvegpohárban egy szál piros szegfű, nyilván abszolút szándéktalanul. Én is minden hátsó szándék nélkül rendeltem két deci narancsot. Az első sokk után – amikor is a kivetítőn megjelent Lakodalom Lajos és a Dáridó csapata egy egyszeri szilveszteri felvételen – meg is kapta mindenki a disznótoros vacsorát. Akik csak növényi életeket hajlandók kioltani, azok a káposztás cvikkedlit. Biztos, hogy a műsor további része nekik nem kedvezett, a magyar kortárs (gasztro-) irodalom ugyanis a húsneműeket preferálja, egyértelműen, legalábbis az estre válogatott szövegekből – igazán beékelhettek volna a prózák közé néhány verset is – ez derült ki. Meg az is, hogy a gasztro sokszor párosul a groteszkkel a szerzői fejekben. Cserna-Szabó András Micimackó-átiratában a Százholdas Pagony lakói készítik el egymást ízletes receptek szerint, Ficsku Pál novellájában kolbászt darálnak az arra vállalkozókból, Grecsó Krisztián a disznótartás lélektanáról tanácskozik a nagyapjával, és így tovább, Fehér Bélától elkezdve Parti Nagy Lajoson át Jónás Tamásig.

Hogy mi köze ennek a felolvasás szüneteiben futó filmsnittekhez, például Lagzi Lajcsihoz és egy vidéki disznóvágás viccesen legalja jeleneteihez, amikor a részeg helyi erők osztják az észt a halott sertés fölött, jó kérdés. A rendező (Kálmán Eszter) szándéka valószínűleg az volt, hogy az irodalmi szövegek eredetiségét szembeállítsa a rossz értelemben vett mulatós virtussal. Bizonyos szempontból ez is hozzátartozhat az „így mulat a magyar" nevű sztereotípiához, ami a külföld fejében él, és aminél azért jóval összetettebb a kultúránk.

Fotó: Béres Attila

Másrészt viszont szomorú is, hogy például a hungarikumnak számító cigányzene, amely végső soron a magyar vendéglátás szülötte, ma már nem része a mindennapjainknak úgy, mint a portugáloknál, ahol bizony elmennek egy fadoestre, vagy az olaszoknál, ahol a kisvárosi éttermekben esténként körbejár egy tangóharmonikás. Most azért két cigányzenészeket alakító muzsikus is színre lépett, hegedűvel és tangóharmonikával, hogy színházi körülmények között kárpótoljuk magunkat a többnyire turistalátványossággá és giccsé fajult, lejáratódott hagyományért. Egyébként hangulatos este volt, érdemes lenne belőle rendszert csinálni, akár vendéglátóhelyeken is. Szerintem sem a hely, sem a színészek nem járnának rosszul ezzel a kis haknival, a néző pedig megkapja a vacsorája mellé a szellemi pluszt, sőt az alkalmi vendéglős-színésztől azt a figyelmet, személyességet és derűt is, ami a vendéglátóipar munkásaira manapság nem mindig jellemző.

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 11:11
  2. 11:00
  3. 10:58
  4. 10:55
  5. 10:50
  6. 10:48
  7. 10:45
  8. 10:40
  9. 10:28
  10. 10:22
  11. 10:14
  12. 10:10
  13. 10:02
  14. 10:01
  15. 10:00
  16. 09:57
  17. 09:53
  18. 09:45
  19. 09:40
  20. 09:39
  21. 09:35
  22. 09:30
  23. 09:29
  24. 09:28
  25. 09:25
  26. 09:14
  27. 09:11
  28. 08:57
  29. 08:43
  30. 08:42
  31. 08:40
  32. 08:25
  33. 08:25
  34. 08:10
  35. 08:10
  36. 08:05
  37. 07:56
  38. 07:48
  39. 07:40
  40. 07:30
  41. 07:27
  42. 07:13
  43. 07:00
  44. 06:44
  45. 06:30
  46. 06:00
  47. 00:01
  48. 23:25
  49. 23:00
  50. 22:45
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása