Luxusházban és állami segélyen élnek

TK, 2011. december 7., szerda 06:48, frissítve: szerda 06:48
Állami segélyt kap már hosszú évek óta egy luxuskörülmények között élő házaspár az Egyesült Államokban.

A pár legalább 1 millió dollárt – 230 millió forintot – érő házban él a Washington-tó partján, az ingatlanhoz több kertrész és egy csónakkikötő is tartozik. Gyakran utaznak drága vakációkra, egyebek közt Törökország, Izrael, Mexikó üdülőparadicsomaiban múlatták az időt. Életkörülményeik és életvitelük ellenére 2003-ban állami segélyért folyamodtak alacsony jövedelmükre hivatkozva, és meg is kapták. Azóta havonta 1200 dollárt – 270 ezer forintot– folyósít nekik Washington állam, de kapnak élelmiszer-utalványokat is. A pár nem követett el semmi törvénybe ütközőt, valódi lakcímüket – a luxusházét – adták meg segélykérelmük benyújtásakor.

A hatóságnak nem kötelessége ellenőrizni a kérelmezők lakáskörülményeit, a jövedelmi „papírforma” szerint pedig jogosultak voltak a támogatásra. Miután a minap kiderült a visszásság, a hatóság emberei végre kimentek a címre és nagyon meglepődtek. Bűnvádi eljárást ugyanakkor nem indíthatnak a pár ellen, akik javára írható – valamelyest –, hogy jótékonykodtak is: a segélyezettek még pénzt is adtak alapítványoknak.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása