Majdnem 3 milliót fizettek a kancellár egykori autójáért

TK, 2012. május 1., kedd 15:50
Több mint 10 ezer euróért kelt el egy internetes árverésen Németországban Angela Merkel kancellár első nyugati gyártmányú személygépkocsija, egy 1990-es évjáratú Volkswagen Golf II, amely csak néhány száz eurót érne, ha nem lenne kapcsolatba hozható az egykori keletnémet politikus nevével.

A hétfőn véget ért netes árverésen egy Dirk Fricke nevű berlini vállalkozó 10 165 euróért vásárolta meg a járművet, amelyet cégautóként, sőt a cég reklámautójaként akar használni. A Frisch-Licht nevű cég tulajdonosa azt mondta, hogy nem politikai szimpátia vezérelte a vásárlásban, pusztán azt akarta megakadályozni, hogy külföldre kerüljön az autó, miként az a mostani pápa egykori gépkocsijával történt.

Joseph Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa ugyancsak 1990-es évjáratú szürke Volkswagen Golfját 2005-ben egy amerikai vevő vásárolta meg 190 ezer euróért.

A most eladott fehér „kancellári” Golfot az okmányai szerint Angela Merkel egy hónappal az 1990. október 3-ai német újraegyesítés előtt vásárolta, akkor, amikor megszűnő keletnémet ellenzéki mozgalmából átlépett a nyugati kereszténydemokrata pártba (CDU).

Az autót Merkel 1994-ig, a Helmut Kohl kormányába való bekerüléséig használta, de csak 1996-ban adták el, közben a férje, Joachim Sauer használta.

A 190 ezer kilométert futott kocsit egy berlini lakos bocsátotta áruba, miután az okmányokból felfedezte, hogy az egy éve leselejtezésre érettként megvásárolt Golf első tulajdonosa minden valószínűség szerint a jelenlegi kormányfő volt. Bár a kancellári hivatal nem erősítette meg, hogy Merkel autójáról van szó, az eladó mellékelte a hajdani forgalmi engedélyt, továbbá fényképeket, amelyeken a kocsi a kancellári hivatal előtt parkol.

A Merkel-féle VW-t csak a második nekifutásra sikerült eladni, mert az első aukción ál-ajánlattevők merő tréfából irreálisan magasra, 130 ezer euróra hajtották fel az árat, amelyet aztán nem fizettek ki. A második aukciót már szigorúbb részvételi feltételekkel hirdette meg az Ebay.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása