Orbán Viktor válaszolni fog

TK, 2011. december 20., kedd 23:10, frissítve: kedd 23:10
Orbán Viktor miniszterelnök válaszlevelet küld José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének – közölte Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője kedden az m1 Az Este című műsorában.

„Normális menetrend szerint, a szokásos keretek betartásával a miniszterelnök majd választ fog adni az Európai Bizottság elnökének” – mondta Szijjártó Péter. Közölte, ha úgy ítélik meg, hogy arra szükség van, akkor a választ, majd az elküldés után, nyilvánosságra hozzák. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: nem látna bele „se többet, se kevesebbet ebbe a levélbe, mint ami a tartalmából fakad”.

Pia Ahrenkilde Hansen, az Európai Bizottság szóvivője kedden közölte, hogy José Manuel Barroso levelében azt javasolta Orbán Viktornak, hogy vonjanak vissza két törvényjavaslatot a parlamentben. Elmondta, hogy a levélben az elnök aggodalmát fejezi ki a magyar jegybankot érintő törvénymódosítási javaslattal kapcsolatban.

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy hamis interpretáció volt az, hogy a kormány a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) az összevonását kezdeményezte. Az alkotmányügyi bizottság az MNB és PSZÁF jövőbeni összevonásának lehetőségéről készített egy indítványt, amely azt az alkotmányos lehetőséget szándékozott megnyitni, hogy ha egyszer a nemzetközi, gazdasági, vagy egyéb körülmények miatt az a szükségszerűség fogalmazódna meg, hogy erre az összevonásra szükség van, akkor azt meg lehessen tenni alkotmányos keretek között – mondta Szijjártó Péter.

Szólt arról is, hogy a költségvetés olyan célokat szolgál, amelyeknek gazdasági növekedést kell eredményezniük. Ezek az arányos adórendszer kiteljesítése, az adócsalási kiskapuk bezárása, a nyugdíjkassza talpra állítása, az egészségügyi kassza talpra állításának a megkezdése, valamint a Start munkaprogram keretében kétszázezer ember számára közmunka lehetőségének a biztosítása – mondta Szijjártó Péter.

A magán-nyugdíjpénztári tagdíjfizetés megszűnése kapcsán Szijjártó Péter arra a kérdésre, hogy visszatérhetnek-e az állami pillérbe azok az emberek, akik eddig fenntartották magánpénztári tagságukat, azt válaszolta: ezzel kapcsolatban a nemzetgazdasági miniszter előterjesztést tesz a közeljövőben.

Az Alkotmánybíróság hétfői döntései kapcsán azt mondta, a médiatörvény esetében „besült, kudarcot vallott az a szocialista és más ellenzéki pártok által folytatott taktika, amely Magyarországot kívül és belül egyaránt támadta, és megpróbálta lejáratni”. Az Alkotmánybíróság a döntésével azt igazolta, hogy a médiatörvény legfontosabb pontjain „teljes mértékben harmonizál” az alkotmánnyal – jelentette ki Szijjártó Péter. Közölte azt is: a Fidesz frakcióvezetője dolgozik azon, hogy az egyházügyi törvényt még az idén el tudják fogadni.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - 2 db

A hozzászólások mutatása