Radikális eszközökhöz nyúlnak az orvosok?

TK, 2011. december 14., szerda 04:00, frissítve: szerda 04:00
„Nemrég 12 ezer tagunknak küldtünk körlevelet, amelyben arról nyilatkozhatnak, hogy januártól nem hajlandók önként túlmunkát vállalni. Eddig már több mint ezer nyilatkozat érkezett vissza” – mondta a Magyar Nemzetnek Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke.

Az elfogadott egészségügyi salátatörvény értelmében egyhuzamban legfeljebb 12 órás munkára oszthatók be az egészségügyi dolgozók, ennél hosszabb időre csak akkor, ha azt önként vállalják. Így át kellene állni a műszakosmunkaidő-szervezésre, ám ehhez 20–30 százalékkal több dolgozóra volna szükség – mondta az elnök.

Bélteczki János úgy fogalmazott: elemezték a cseh és a szlovák orvosok akcióit, amelyek eredményre vezettek: „Arra jutottunk, hogy az orvosi felmondóleveles akció mellett más nyomásgyakorlási formát is be kell vetnünk. Nem cél az ellátórendszer megbénítása, de úgy tűnik, nem maradt más eszköz, hogy kikényszerítsük a bérrendezést.”

A sürgősségi ellátást akkor is biztosítják, ha nincs megállapodás, az előre tervezhető beavatkozások azonban sok helyen szünetelnek majd. Az önként vállalható túlmunka megtagadása tehát együtt zajlik az orvosok felmondóleveles akciójával.

Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: ez az érdekérvényesítésnek valóban egy újabb formáját jelenti a felmondóleveles akció mellett, amihez eddig már több mint 2500-an csatlakoztak.

A létszámnál sokkal fontosabb a területi eloszlás. Ebből az derül ki, hogy több nagy megyei kórházban már összejött a kritikus létszám. Az elnök elmondta, hogy mindvégig a megállapodásra törekednek, de ha ez nem sikerül, akkor januárban aktiválják a felmondóleveleket, ami a két hónapos felmondási idővel számolva azt jelenti, hogy márciustól bénulhat meg az ellátórendszer – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.

Forrás: Magyar Nemzet
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - 3 db

A hozzászólások mutatása