Szerelmi bosszú: az összes fogát kihúzta

WA, 2012. május 3., csütörtök 07:15, frissítve: csütörtök 08:32
Szerelmi bosszúból kihúzta volt szeretője összes fogát egy nő Lengyelországban, amiért 3 év börtönt kaphat.

A 34 éves nő szakszerűen cselekedett, mivel fogorvos. Anna Mackowiak a neve, és pár nappal azután állított be rendelőjébe volt párja, hogy a 45 esztendős férfi faképnél hagyta őt egy másik nőért.

„Megpróbáltam félretenni az érzelmeimet, de ahogy a székben feküdt, mégis úgy döntöttem, hogy kiszedem az összes fogát a rohadéknak!” – idézte a fogorvosnőt az Austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

A férfi akkora adag érzéstelenítőt kapott, hogy elaludt, a nő pedig miután megfosztotta az összes fogától, felkötötte az állát, hogy ne tudja kinyitni a száját, és azt hazudta neki, hogy komplikációk adódtak, és specialistához kell fordulnia.

A férfi érezte ugyan, hogy nem érez semmit a szájában, mármint fogakat, de a nő azt mondta neki, ez csupán az érzéstelenítéstől van. Amikor aztán hazaért, és belenézett a tükörbe, nem akart hinni a szemének. Azóta új barátnője faképnél hagyta, mert képtelen fogatlan férfival élni.

A fogorvosnő ellen eljárás indult szakmai vétség és páciens bizalmával történő visszaélés címén.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása