Szociális fegyver a gasztronómia + Videó

BL, 2012. június 12., kedd 15:03
A konyhaművészetet szociális fegyverként bemutató dokumentumfilm készítéséhez adott tanácsokat Ferran Adria neves spanyol mesterszakács és Gaston Acurio, a perui gasztronómia csillaga.

A két séf hétfőn mutatta be ünnepélyes keretek között New Yorkban, az ENSZ székházában azt a 70 perces filmet, amelyet „Peru titkaiba való beavatásnak és a fiatal nemzedékekhez intézett reményt adó üzenetnek szánnak”. A Peru sabe (Peru tudja) című dokumentumfilmet előzetesen szombaton már bemutatták Limában többezernyi diákból álló, lelkes közönség előtt. Többségük az elmúlt években Peruban alapított számos gasztronómiai iskolából kikerült szakácsinas volt. A vetítésen jelen volt Ollanta Humala, a dél-amerikai ország elnöke is.

Gaston Acurio és Ferran Adria
Gaston Acurio és Ferran Adria
Fotó: Reuters


„A konyha ereje, hogy átalakítja az emberek életet. Peruban több mint 80 ezer fiatal él igen szerény körülmények között, akik szakácsnak tanulnak, és karriert akarnak építeni. Ez a forradalom tíz éve kezdődött” – mondta a 44 éves Gaston Acurio, Latin-Amerika legbefolyásosabb séfje, aki világszerte immár számos étterem tulajdonosa. „A konyha egyfajta optimista dal, Peruban gyakorolt szociális hatását érdemes Latin-Amerika-szerte másolni” – vélte Ferran Adria, a több éve a világ legjobb éttermének tartott El Bulli tulajdonosa.

A két világhírű séf az ízekre, a színekre és a perui hagyományokra összpontosítva az ország minden sarkába elvitte a kamerát, a Machu Picchutól Amazóniáig a Csendes-óceán partvidékén át. Peruban „15 000-féle saját alapanyag létezik: ötezerfajta burgonya, regionális ételek ezrei” – emlékeztetett Gaston Acurio.


A film spanyol rendezője, Jesus Santos elmondta: azt szerette volna bemutatni, mi történik Peruban és hogyan képes a gasztronómia megváltoztatni emberi sorsokat. A Huanuco régióban fekvő Huallaga völgyben például egy kábítószercsempészeket ellátó egykori kokaültetvényes most kakaót termeszt. A bádogvárosból származó Carmen és Keimer, a Gaston Acurio által létrehozott limai Pachacutec iskola tanítványai elmesélték, hogyan tanította meg őket álmodni a konyhaművészetről.

A dokumentumfilmet Európában az RTVE spanyol televízió, az Egyesült Államokban pedig az Univision sugározza.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása