Tisztázná magát az Oscar-díjas színész

TT, 2012. augusztus 2., csütörtök 06:36, frissítve: csütörtök 08:24
Bírósági meghallgatáson kell részt vennie egy New Orleans-i bárban történt incidens után Cuba Gooding Jr. Oscar-díjas színésznek, aki miután elfogatóparancsot adtak ki ellene, megjelent a rendőrségen.

A 44 éves színészt egyes források szerint pénteken hallgatják meg az ügyben, az elfogatóparancs már nincs érvényben ellene. Cuba Gooding Jr. sajtósa közölte, félreértésről van szó, és azon vannak, hogy az ügy minél gyorsabban megoldódjon.

A rajongók közeledése bosszantotta fel

A New Orleansban forgató színész helyi idő szerint kedd éjjel állítólag lökdöste egy bár pincérnőjét. A francia negyedben álló bár pincérnője azt állította a rendőröknek, hogy a színészt felbosszantotta, amikor a vendégek felismerték, és közös fotót akartak vele. Cuba Gooding Jr. a pincérnő beszámolója szerint kétszer is meglökte őt, amikor megpróbálta lecsillapítani, majd távozásra bírni.

Nem tesz feljelentést a sértett

Az  Old Absinthe House nevű bár vezetése helyi idő szerint csütörtök este közölte, hogy a pincérnő mégsem akar feljelentést tenni a színész ellen. A vendéglátóhely úgy döntött, „belső vizsgálat” során tisztázza a történteket. Mivel azonban az ügy már hivatalos útra terelődött, az ügyészség dönt arról, hogyan tovább. Azt egyelőre nem tudni, hogy a pincérnőnek meg kell-e jelennie a bíróságon.

A bíróság egyébiránt még nem kapta meg a Gooding beidézésével kapcsolatos iratokat, de ez várhatóan rövid időn belül megtörténik. A pincérnőnek csak ezt követően lesz módja elállni a színész elleni vádaktól.

Gooding, aki a Jerry Maguire – A nagy hátraarc című filmben nyújtott alakításáért 1997-ben Oscar-díjat kapott, a The Butler című film forgatására érkezett New Orleansba. A Lee Daniels rendezésében készülő film a Fehér Ház legendás főkomornyikjáról szól, aki évtizedekig szolgálta az egymást váltó elnöki családokat. A produkcióban többek között Liam Neeson, Robin Williams és John Cusack is szerepel.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés