Tovább pörög a Két pasi meg egy kicsi

WA, 2012. május 13., 22:19, frissítve: hétfő 10:47
Tizedik évadjához érkezett a Két pasi meg egy kicsi amerikai tévés vígjátéksorozat egy évvel azután, hogy Ashton Kutcher felváltotta Charlie Sheent. Kutcher most megújította szerződését.

A megállapodást hosszas tárgyalások előzték meg a Warner Brothers TV, Kutcher és két másik főszereplő, Jon Cryer és Angus T. Jones között. Amerikai szaklapok szerint valamennyiüknek csak kismértékben emelkedik a gázsija – olvasható a BBC honlapján.

Sheent tavaly azután bocsátották el a sorozatból, hogy bírálta a producereket, és állítólag hónapokig kábítószerezett. Mintegy 28,7 millió néző volt kíváncsi Kutcher debütálására. Ez volt a sorozat addigi legmagasabb nézettsége, átlagosan 15 millió néző volt rá kíváncsi, ami 13 százalékos növekedést jelentett az előző évadhoz képest.

A sorozat atyja, Chuck Lorre tavaly beismerte, hogy Sheen távozása után abba akarta hagyni. Ehelyett azonban egy évadra szóló szerződést írt alá Kutcherrel.

A Hollywood Reporter című lap szerint a sorozat sikerének köszönhetően Kutcher valamivel többet kap, mint 700 ezer dollár (152 millió forint) részenként. Színésztársai kevesebbet kapnak, de Kutcheréhez hasonló emelésben részesülnek.

A tavalyi sorozat a Sheen által alakított szereplő, Charlie Harper halálával kezdődött, akit vélhetően metró gázolt halálra Párizsban. Kutcher egy Walden Smith nevű, összetört szívű internetgurut alakít, aki öngyilkossági kísérlet után megvette Harper házát.

Kutcher idén Steve Jobs szerepében is látható lesz az Apple számítógépek néhai pionírjáról készülő életrajzi filmben.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 16:36
  2. 16:30
  3. 16:19
  4. 16:13
  5. 16:12
  6. 15:51
  7. 15:30
  8. 15:11
  9. 15:09
  10. 14:54
  11. 14:36
  12. 14:30
  13. 14:19
  14. 14:01
  15. 13:44
  16. 13:40
  17. 13:30
  18. 13:23
  19. 13:05
  20. 13:05
  21. 13:00
  22. 12:45
  23. 12:39
  24. 12:30
  25. 12:26
  26. 12:18
  27. 12:00
  28. 11:53
  29. 11:45
  30. 11:36
  31. 11:22
  32. 11:10
  33. 11:05
  34. 10:55
  35. 10:49
  36. 10:35
  37. 10:30
  38. 10:21
  39. 10:16
  40. 10:00
  41. 09:56
  42. 09:33
  43. 09:14
  44. 09:00
  45. 08:55
  46. 08:45
  47. 08:38
  48. 08:32
  49. 08:19
  50. 08:19
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása