Bihari

A III/III-as ügynök tragédiája

Son, 2016. március 1., kedd 11:30
Több mint huszonöt év telt a rendszerváltás óta, nem egy választási kampányban sürgették harsogva a politikusok az ügynökakták nyilvánossá tételét. De sok mindenhez hasonlóan ezek is csak üres frázisok maradtak. Csupán néhány eset került felszínre, mint például az író, Tar Sándor esete. Ménes Attila Bihari című drámája az ő történetén keresztül beszél az ügynökmúltról, arról, hogy a rendszer miként teremtette meg a saját maga áldozatait, hogy a kádári diktatúra kegyetlensége miatt miként vesztették el sokan józan ítélőképességüket.

Az Élet és Irodalomban megjelent bocsánatkérő levélből derült ki, Tar Sándor 1978-tól 1987-ig a III/III-as ügyosztály besúgója volt: egy ellenzéki „kemény magról”, Kenedi Jánosról és baráti társaságáról kellett információt szolgáltatnia. A botrány kirobbanásakor az irodalmi élet kilökte magából Tart, aki az alapos önvizsgálat elől az önfelmentésbe menekült, képtelen volt feldolgozni az írótársadalom reakcióját, néha már-már sértődötten vette tudomásul, hogy aktája nyilvánosságra került. Ki-bejárt az elvonóról és a pszichiátriáról, végső elkeseredésében a halálba itta magát. Az írót a rendszer bűnössé és áldozattá is tette, tragikus sorsa az ügynökügyek szimbóluma lett.

Tar több interjúban is beszélt arról, hogy elsősorban állítólagos homoszexuális kapcsolatával zsarolták. Bár ez soha nem mondatott ki egyértelműen, a hivatalos dokumentumok szerint hazafias alapon vállalta a feladatot, Ménes Attila darabja, a Bihari mégis ebből a feltevésből indul ki. Ménes nagyon jó barátja volt Tarnak, a Bihari egyfajta gyászmunka volt számára, sok helyütt nyilatkozta, ezzel próbálta feldolgozni azt a csalódást, fájdalmat, amit Tar múltja váltott ki benne.

Bárkit bármikor meg lehet törni

A darab egyértelműen felismerhető életrajzi elemeket vonultat fel Tar Sándorról, de a Sándor névre keresztelt főszereplő nem kizárólag az ő történetét meséli el. Sándor az összes sarokba szorított, beszervezett ember tragédiáját hordozza magában. Azt példázza, bárkit bármikor könnyen meg lehet törni.

Pokrócba burkolódzó férfi gubbaszt egy demizson mellett, alig van tudatánál, összefüggéstelenül mormol magában. Egyszer csak megjelenik egykori szerelmének kísértete, és a múlt minden fájó és letagadhatatlan pillanata újrajátszódik. Van ugyan egy kerettörténet, de nincs lineáris dramaturgiai ív: epizódok tűnnek fel Sándor életéből. Az a bizonyos liezon, ami miatt később zsarolták, életkép az NDK-s munkásszállásról, a kegyetlenül cinikus beszervezés mikéntje, de megmutatkozik a rendszert kiszolgáló Sándor alázatos szorgalma is, végül pedig visszatérünk a nyitóképhez, a főszereplő halála előtti utolsó pillanatokhoz.

Ahogy Tar írásaiban, itt is elmosódik a határ a valóság és a fikció között. Amennyire eltartja magától Tar Sándor történetét a darab, épp annyira nem is képes elszakadni tőle. Az NDK-s munkásszálláson játszódó jelenet figurái és párbeszédei egyértelműen Tar írásainak szerencsétlen hőseit idézik, talán a Vízipók című novellából. Ebből a szempontból fontos pillanat a beszervezésének jelenete is: Sándor a Bihari álnevet kapja, mivel a Hajdu már foglalt. (Valójában ez volt Tar fedőneve.) Az utolsó jelenetben pedig felhangzik az a bizonyos tévéinterjú, amelyben Moldova György felszólította Tart, takarodjon az irodalmi életből.

„Maszkot le, maszkot fel!”

Kálmán Eszter díszlete puritán és a népköztársaság címere ellenére is időtlen, a kezeletlen, egyszerű fadobozban csak apróbb változtatások jelzik a helyszínek közötti különbségeket. Mészáros Béla régóta nem kapott ekkora színészi feladatot a Katonában. Játéka néha ugyan kicsit egyenetlen, de egész kis rezdülésekkel, kevés eszközzel tudja megmutatni Sándor zárkózottságát, rettegését, azt, hogy miként hiteti el saját magával, jó, amit tesz. „Maszkot le, maszkot fel!” – mantrázza magának Kovács Lehel, Takátsy Péter, Pelsőczy Réka és az egyetemi hallgatóként vendégszereplő Dér Zsolt alakítja a többi karaktert, Sándor szerelmét, munkásokat, tartótisztet, ellenzéki barátot.

Máté Gábor rendezése szikár és sallangmentes, ráadásul a történet keménysége ellenére is mer humorizálni, még a legváratlanabb helyzetekben is. Sándor beszervezésekor a titkárnő esetlen ajtócsapkodása sem bagatellizálja el a tragédiát. Máté Gábor a Biharival nem formál véleményt, nem mond ítéletet az ügynökügyekről, inkább dokumentál, a maguk kegyetlen, egyszerű valóságában láttat. Ez teszi igazán fajsúlyossá.

(Ménes Attila: Bihari. Rendező: Máté Gábor. Katona József Színház, február 27.)


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 02. 29.

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása