Felvonó

Tirolban a hét végéig lavinaveszéllyel kell számolni

MTI, 2017. január 10., kedd 13:05, frissítve: kedd 13:16
Legalább a hét végéig még kritikus lesz a lavinahelyzet a nyugat-ausztriai Tirol tartomány hegyeiben, a kétezer méter feletti területeken továbbra is hármas szintű a figyelmeztetés a lavinaveszélyt jelző ötfokozatú skálán – közölték az illetékesek kedden.

„A hétre vonatkozó időjárási viszonyokból arra lehet következtetni, hogy továbbra sem lesz jobb a helyzet” – nyilatkozta Rudi Mair, a tiroli lavinaszolgálat vezetője kedden az Ö1 osztrák közszolgálati rádiónak.

A szél nagyobb hótömegeket hordott össze már a múlt héten, az így létrejött hórétegek pedig akár kis terhelése hatására megindulhatnak. Elsősorban a hegygerinchez közeli részek és a meredek hegyoldalak árnyékos fele lehet veszélyes.

A tiroli lavinaszolgálat figyelmeztetése szerint elsősorban a szélhordta hóval borított területek a veszélyesek, hiszen itt a hótömegek kis súly alatt is megmozdulhatnak. Ráadásul ezeket a részeket nehezebb felismerni, hiszen már friss hó hullott rájuk.

A síelőknek azt tanácsolják, hogy maradjanak a biztonságosként kijelölt pályák 2000 méter alatti részén.

Az ország nyugati felén az elmúlt napokban nagy mennyiségű friss hó esett. Az osztrák meteorológiai központ (ZAMG) előrejelzése szerint kedden országszerte feloszlanak a felhők, de estére Tirolban, Salzburgban és Vorarlbergben további havazás várható.

hirdetés
hirdetés
Tornasor
A szabadidősportok kedvelőinek rovata: tippek és trükkök a futópályáról, a konditeremből és a jógamatracról.
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása