Így garantáltan életben marad a szobanövény
2012. május 25., péntek 09:45
Növények kívánságát tolmácsoló eszközt fejlesztett ki egy svájci cég: az érzékelő riadóztatja a növény gazdáját, amikor vízre, fényre vagy táplálékra van szüksége és közli, hogy melyiket akarja.
Készen áll a "történelmi" csatlakozásra a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) az első magánűrhajó – közölték csütörtökön az amerikai űrközpontokban.
Szabad hozzáférésűvé kell tenni a tudományos folyóiratokat, ez az egyhangú döntés született a Science Europe brüsszeli közgyűlésén – mondta el Pálinkás József.
Elvégezték az első, sikeres beavatkozást a hagyományos kombinált gyógyszeres kezeléssel nem gyógyítható magas vérnyomással küzdő betegnél a Debreceni Egyetemen.
A lombikbébi-kezelésben részesülő fiatal nők esetében akár 50 százalékkal is nagyobb lehet az emlőrák kialakulásának kockázata – figyelmeztetnek a szakemberek.
Véd a gyermekhalálozástól a H1N1 influenza elleni vakcina egy kanadai tanulmány szerint.
Az első szárazföldi gerinces, a négylábú ichthyostega nem tudott járni.
Megkezdte 2000 kilométeres útját csütörtökön Svájcból Afrika, azon belül is Marokkó felé Bertrand Piccard svájci kalandkereső Solar Impulse nevű napelemes repülője.