Kína

170 ezer embert telepítenek át a pandák miatt

MTI, 2017. március 9., csütörtök 19:25, frissítve: csütörtök 19:33
Óriáspandák bambuszt rágcsálnak  egy szecsuáni panda parkban
Óriáspandák bambuszt rágcsálnak egy szecsuáni panda parkban
Fotó: Wang Zhao / AFP
A kínai Szecsuan tartományban 172 200 embert telepítenek át, hogy semmi és senki ne veszélyeztesse az óriáspandákat a kialakítani tervezett nagy nemzeti pandaparkban – jelentette be csütörtökön a tartomány erdészeti hivatala.

A kínai kormány az év elején fogadott el határozatot arról, hogy egy hatalmas, 27 134 négyzet-kilométeres nemzeti parkot hoz létre az óriáspandáknak három tartomány, Szecsuan, Kanszu és Sanhszi területén.

A tartományi határokon átívelő nemzeti park területének 74 százaléka, mintegy 20 ezer négyzetkilométer jut Szecsuanra, a pandákban leggazdagabb tartományra, ahol „hét várost és prefektúrát, valamint 19 megyét érint a projekt”.

A szecsuani erdészet bejelentése azt sugallja, hogy a nemzeti pandapark létrehozása miatt bányák és erdőgazdaságok egész sorát zárják be. „Több mint 1900 bányában és erdőben 32 300 munkást és nyugdíjast érint az intézkedés” – olvasható a közleményben.

Szecsuanban már most is több pandarezervátum és egy pandakutató intézet működik. Az óriáspandák egyedül Kínában élnek, az ország jelképévé váltak. A vadon élő példányok számát 1864-re, a fogságban élőkét 471-re becsülik a hatóságok.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
A címlapról ajánljuk
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása