A nők szíve ugyanolyan veszélyeztetett

MNO

2010. május 09., 16:18
A nők szíve ugyanolyan mértékben veszélyeztetett koszorúér-betegség szempontjából, mint a férfiaké és a kóros folyamat esetükben is jórészt ugyanúgy megelőzhető lenne. A „Pirosban a Nőkért” világprogram kérdéseinek megvitatásával szombaton befejeződött a Magyar Kardiológusok Társaságának idei kongresszusa.
Hirdetés
Közhit szerint az infarktus, a hirtelen szívhalál a férfiak fenyegető betegsége, mert a nőket a változó kor megjelenéséig védik a hormonok. A statisztikai adatok viszont egyértelműen bizonyítják, hogy minden második nő és férfi egyaránt szív- és érbetegség következtében fejezi be az életét.

A kongresszus zárónapján ezért vitatták meg a női szív védelmének kérdéseit. Izgalmas tudományos téma, mely nem csak a nagyközönség, de még az orvosok körében sem eléggé ismert. Ennek részben az is oka, hogy a nők szívbetegségére utaló panaszok jelentősen különböznek a férfiakétól. Mióta a szívroham ellátása speciális őrzőszobákban, különböző beavatkozások útján történik, világossá vált, hogy az infarktus miatt kórházba kerülő nők hatékony kezelése később kezdődik és nem is olyan széleskörű, mint a hasonló súlyosságú férfibetegeké.

A szívrohamot gyakran másképp érzik és élik meg a nők, mint a férfiak. Másképp is adják elő panaszaikat, ezért nem ritkán az orvosok sem tartják az elmondott kellemetlenséget szívbetegségből eredőnek. Ugyanakkor a szombati kerekasztal-konferencián az is elhangzott, hogy infarktus esetén a fiatal nők gyakrabban halnak meg ennek következtében, mint a férfiak.

A nők egy része ma már hasonló munkát végez, hasonló beosztásban dolgozik, mint a család férfitagjai. Nem szerencsés módon a vezető beosztású hölgyek gyakran azokat a szokásokat veszik át férfi kollégáiktól, amelyek nem tesznek jót az egészségnek: dohányoznak, nem épp mértékletesen fogyasztanak alkoholt és a rájuk záporozó stresszhatásokat sem tudják jól földolgozni.

A Pirosban a Nőkért (PAN) program a nők szívének védelmére szerveződött és csatlakozik a világmozgalomhoz. Szimbóluma piros női ruha: innen a neve is. Az idei kongresszus fontos eseménye volt a vezetőségválasztás. A Magyar Kardiológusok Társaságának új főtitkára Tóth Kálmán professzor, elnöke Merkely Béla professzor lett.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Életének 78. évében meghalt Csurka István – tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója szombat délelőtt az MTI-vel.

Több megyére riasztást adtak ki a havazás miatt. Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közterületekről melegedőkbe.

Normalizálódott az utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren, a Malév-jeggyel rendelkező utasok tájékozódtak a lehetőségekről.

Több mint 3 ezer polgári személyt öltek meg Afganisztánban 2011-ben.

Fülbevaló