Belecsapódik a Marsba a holdja + Elkápráztató képek
Kattintson a nagyobb képekért!
Mint a Hold, a Phobos is mindig ugyanazt az oldalát mutatja, így mögé kellett repülni, hogy feltérképezhessék. A most közzétett képeket az űrszonda március 7-én készítette, amikor 50 kilométerre megközelítette a szabálytalan alakú, 27 kilométer hosszú és 19-22 kilométer széles égitestet. De nem csak 7-én, hanem 10-én és 13-án is készültek képek. A Phobos keletkezése körül sok a homály, az egyik alternatív elmélet szerint nem bevonzotta a Mars, hanem annak a közelében, később alakult ki. Ugyanazon erők, amikért egy oldalát mutatja a Mars felé, állandóan fékezik a Phobos mozgását, így a Marstól való távolsága egyre csökken. Mintegy százmillió év múlva a hold a bolygó felszínére zuhan, ám előtte darabokra törik, ami a Mars körül egy gyűrűt fog létrehozni. Oroszország 2011-ben készül egy expedíciót küldeni a holdra.
Kijelölték az orosz űrszonda leszállópályáját is.
(esa.int)
MNO vezető hírek
Jövő szerdán dönthetnek az euróövezeti országok pénzügyminiszterei a Görögország pénzügyi támogatására szánt újabb intézkedéscsomagról, ha addig a görög parlament is jóváhagyja a politikai erők között csütörtökön született elvi megállapodást a megszorító intézkedések kiterjesztéséről.
Bár Botka László két évvel ezelőtt nem vállalt országos vezető tisztséget az MSZP-ben, most mégis bejelentkezett választmányi elnöknek. A Magyar Nemzetnek adott interjújában azt állítja, nem azért indul a posztért, hogy 2014-re biztos befutóhelye legyen a párt listáján. Hozzátette mindehhez, hogy biztos abban, a következő választáson is elnyeri a szegediek bizalmát.
A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.
Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése.