CES 2016

Csúcstechnológiai fejlesztések a háztartásban

Balogh Roland, 2016. január 10., 18:44
Okosautók, embert szállító drón. Ilyen trendek uralták a világ talán legnépszerűbb, csúcstechnológiai újításait felvonultató CES idei kínálatát. Mi inkább azokat az elérhető eszközöket szedtük össze, amelyek a hétköznapjainkban lehetnek segítségünkre.

Nemcsak egyszerű bemutatók, mint inkább valami tudományos-fantasztikus kütyüőrület, rengeteg showelemmel megfűszerezve, ráadásul Las Vegasban. Ez a háztartási, mindennap használt elektronikai eszközöket felvonultató CES (Consumer Electronics Show), amelyet 2004 óta minden évben megtartanak a nevadai sivatag csillogó szerencsejáték-városában. Idén is mintegy húszezer fejlesztés és kétszázezer látogató vett részt az aktuális csúcstechnológiai trendeket felvonultató mustrán.

A nagyobb elektronikai vállalatok itt mutatják be vadonatúj termékeiket, a CES-en debütálnak az új mobiltelefonok vagy épp az egyre okosabb tévék is, s olyan fejlesztések is megjelennek, amelyek még csak kísérleti jellegűek, esetleg épp a felvevőkészséget tesztelik. Idén például izgalmas trendbeharangozó volt a papírlap vastagságú és papírként felcsavarható LED-kijelző, amely technológia sokak szerint a mobilok, a táblagépek, a laptopok, monitorok és a televíziók jövőjét vetítik előre. Elég vicces persze belegondolni, hogy felcsavarom a működésben lévő tévém, majd berakom a hátizsákomba, márpedig a kísérleti darabok valami ilyesmit vetítenek előre.

Ember legyen közben a talpán, aki ennyi mindent át tud vesézni mindössze három nap leforgása alatt. S nem a magyar pénztárcával egyelőre megfizethetetlennek tűnő termékeket szedtük csokorba, hanem inkább a praktikus, a mindennapi életben használatos újításokat.

Netes kütyük

Így például az otthoni internetfelhasználóknak érdemes lesz odafigyelnie a Wi-Fi Szövetség által bejelentett és régóta várt új vezeték nélküli szabványára. A 802.11ah HaLow elnevezésű technológia talán legfontosabb előnye, hogy használata jóval kevesebb energiafogyasztással jár. Így nemcsak maga a jelkibocsátó eszköz, a wi-fi router fogyaszt kevesebb áramot, hanem a vele kapcsolatban álló eszközök – mobiltelefonok, laptopok vagy épp a táblagépek – akkumulátora is lassabban merül le. A szabvány másik előnye, hogy a jel sokkal messzebbre is elér, így a jelerősség is javul.

Az iPhone felhasználói örülhetnek a hordozható memóriákat gyártó SanDisk vállalat Connect Wireless Sticket elnevezésű, 200 gigabájtos pendrive-jának. Az eszközre ugyanis wi-fi segítségével tárolhatjuk az amúgy nem bővíthető memóriával rendelkező Apple okostelefonok adatait, fel- és lemásolhatunk vele, illetve a számítógépünkkel is összekapcsolhatjuk, mint egy hagyományos adathordozó. A készülék egyébként androidos mobiltelefonokkal is működik és 120 dollárba kerül.

Szintén lelkes okostelefon-használóknak kínál egy nagyon izgalmas töltési lehetőséget egy svéd startup, a myFC. A Jaq névre hallgató eszköz ugyanis egy apró hidrogén üzemanyagcella-tok, amelybe egy sóval és vízzel teli lapkát kell helyezni, így áramot termel. Ha az erre fejlesztett lapka belekerül és USB-n csatlakoztatjuk a mobilt hozzá, akkor 1800 mAh-nyi áramot kapunk, amellyel egy iPhone-t majdnem, míg egy androidos telefont körülbelül 75 százalékra fel lehet tölteni. Ezt különösen túrázók vagy árammal kevésbé ellátott, eldugott helyeken élőknek kínálják. Egy lapka egyébként mindössze csak egyszer tölt, s Svédország után idén az Egyesült Államokban, Kínában és Dubajban is forgalomba szeretnék hozni. A tervek szerint havonta mintegy 5 dollárért lehet utánpótlást rendelni a hozzá szükséges lapkából, amelyeket szeretnének teljesen újrahasznosíthatóvá fejleszteni.

Lázmérő és terhességi teszt

Alapvető változást hozhat a lázmérésben a Thermo névre keresztelt eszköz, amelyet kifejezetten kisgyerekek számára fejlesztettek. A lázmérőt nagyon egyszerűen lehet használni, s egy artéria közelébe helyezve, akár a homlokunkra téve azonnal meg tudja mondani az adott személy testhőmérsékletét. Így például a csecsemők lázát anélkül is meg lehet mérni az éjszaka közepén, hogy a kicsiket felébresztenénk. Emellett láznaplót is készít, amelyet megoszthatunk az orvossal. A termék jelenleg százdolláros áron érhető el.

Ugyancsak érdekes újítás a First Response (Első válasz) elnevezésű terhességi okosteszt, ezt összeköthetjük a telefonunkkal, amely azonnal jelzi az eredményt. Emellett abban is segít, hogy egy személyre szabott beállítás után jelzi a terhességre legaktuálisabb időszakot a felhasználónak. A termék egyébként idén tavasztól lesz majd kapható, egyelőre még csak az Egyesült Államokban. Egy teszt ára pedig várhatóan 3 dollár lesz.

Gasztronómia

A francia startup cég, a DietSensor SCiO nevű kis eszköze egy speciális fényszenzor segítségével azonnal megmondja egy adott étel, vagy ital tápértékét. A technológia lényege, hogy a készülék által kibocsátott fény kalkulációit arra építi, az adott étel molekulái hogyan reagálnak a kibocsátott fényre. Az eszköz amúgy 249 dollárba kerül, s a hozzá tartozó számítógépes alkalmazásért havi tíz dollárt kell fizetni.

Étkezési, életvezetési szempontból igen érdekes lehet a Samsung okosöve. A wellness és belt (öv) angol szavakból Welt névre elkeresztelt eszköz figyeli a derékbőséget, és számolja az egy nap legyalogolt távolságot is. Sőt, az étkezéseket is figyeli, és az öv szorosságának változásával jelzi, ha esetleg többet ettünk volna a kelleténél. A fejlesztés egyelőre csak kísérleti fázisban van, így arról nincs hír, mikor kerül piaci forgalomba, egyáltalán ebben a formában valaha eljut majd odáig.

Az idei CES talán egyik legérdekesebb gasztronómia eszköze a GoSun Stove nevű, a nap hőjével működő hordozható grillsütő. A termék képes arra, hogy húsz percen keresztül mintegy 290 Celsius-fokos hőmérsékletre hevüljön, s fejlesztői szerint így minden típusú ételt el lehet készíteni a termék fémcsövében. A speciális sütőből több kiszerelést is kapható 279 és 599 dollár közötti árfekvéssel.

A végre maradt a legviccesebb gasztrokütyü, amelyet Grillbot néven dobtak piacra. A szerkezet olyan, mint egy automata robotporszívó, csak épp a szobai por helyett a kerti grill vasrácsain található, lerakódó, makacs szennyeződéseket távolítja el. A 129 dolláros szerkezet egyébként elemmel működik, és nyugodtan ott lehet hagyni, mert jelzi, ha elkészült a grill tisztításával.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása