Csodás égi jelenség lesz látható

WA, 2012. április 2., hétfő 17:50
Fényes tűzgömböket figyelhetnek meg áprilisban az érdeklődők – érkezik a Lyrida-meteorraj, a tavaszi csillaghullás maximuma április 22-én hajnalban figyelhető meg.

Mint a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján olvasható, a Lyridák a Perszeidák mellett egy igen jelentős meteorraj. Első említése valószínűleg Kr. e. 687-ből, Kínából származik, amikor a korabeli leírás szerint „eső módjára hullottak a csillagok”. A C/1861 G1 (Thatcher-) üstökösből származó törmelék alkotta raj maximuma 22-én hajnali 2–3 óra közé várható, ekkor radiánsa 75 fokos magasságban tartózkodik. Szerencsés módon az egynapos holdsarló nem zavarja a megfigyeléseket.

A raj meglehetősen ingadozó aktivitást produkál, 14 és 23 közötti ZHR-értékekkel (a ZHR az egy óra alatt ideális körülmények között megfigyelhető rajtagok száma, ha a radiáns a zenitben áll). Harminc éve, 1982-ben például körülbelül 90-es ZHR-értéket is produkált a raj, 1803-ban pedig még egy ennél is intenzívebb hullást jegyeztek fel. A maximum igen éles csúcsként jelentkezik, időtartama mindössze 32 óra.

Bolygók sokasága figyelhető meg áprilisban az esti égbolton. „Bár a Jupiter lassan eltűnik az esti szürkületben, az esti–éjszakai égbolt további három planéta megfigyelésére kiválóan alkalmas.”

A nyugati horizont felett látható Vénusz a hónap végén éri el legnagyobb fényességét, miközben fázisa a március 30. körüli fél-Vénuszról (dichotómia) fokozatosan csökken. Az egyre vékonyabb sarlót mutató bolygó keringése során közeledik földünkhöz, így látszó átmérője erőteljesen növekszik.

Mindez a június 6-án bekövetkező Vénusz-átvonulás előjátéka, amelyhez hasonlót 2004-ben figyelhettünk meg – a következőre viszont egészen 2125-ig kellene várni.

Belső bolygószomszédunk megfigyelése után a nyugati égboltról a keleti–délkeleti horizont fölé tekintve egész éjszaka kényelmesen megfigyelhetjük a távolodóban levő Marsot, míg a távcsöves bemutatók igazi sztárja, a gyűrűs bolygó esti megfigyelési időszaka még csak most kezdődik. A Szaturnusz 15-én kerül szembenállásba a Nappal, amely napon egyúttal eléri maximális fényességét és átmérőjét is.

„A csodaszép bolygó – a Marshoz hasonlóan – egész este–éjszaka kiválóan megfigyelhető” – hangsúlyozza az MCSE hírportálja.

Forrás: MTI
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása