A halgyíkok tüdővel lélegző tengeri hüllők voltak. Az Ichthyosauridae család 245 millió évvel ezelőtt jelent meg. Testhosszuk körülbelül 2,5 méter, testtömegük körülbelül 150 kilogramm lehetett. Törzsük kecsesen áramvonalas volt és izmos, a mellső végtagok uszonyszerűvé alakultak, úszásra és irányításra egyaránt szolgált. A hátsó végtagok elcsökevényesedtek, de még megvoltak. A hátuszony a cápákéhoz hasonlóan háromszög alakú volt, így biztosította az állat egyensúlyát a vízben. A csőrszerűen megnyúlt állkapcsokban több sor kisméretű fog sorakozott. Szemeik nagyok voltak a pupillát szarulemez erősítette, ezért az állat a zavaros vízben is jól látott.
Az állatok a farokúszó erős csapásaival hajtották magukat előre, és nagy sebességre voltak képesek. Ám ha túl gyors volt az emelkedés a mélyből a sekélyebb vizekbe, a halgyíkoknál keszonbetegség (dekompressziós betegség) alakult ki, erről tanúskodnak „sebhelyes” csontjaik – olvasható a New Scientist (http://www.newscientist.com) tudományos hírportálon.

Bruce Rothschild, a Kansasi Egyetem paleontológusa kutatócsoportjával Ichthyosaurus-csontok ezreit vizsgálta meg, amelyek a triász-, jura-, valamint a krétakorból származtak. Míg a triászkori halgyíkoknál nem találtak keszonbetegségre utaló elváltozásokat, a jura és a kréta időszakból származó Ichthyosaurusok 15-20 százaléka szenvedett dekompressziós betegségben.

Hogy miért voltak a későbbi földtörténeti korokban élő halgyíkok hajlamosabbak a keszonbetegségre? Bruce Rothschild szerint a jura időszakban jelentek meg a hatalmas tengeri ragadozók, és a halgyíkoknak előlük való menekülés közben kellett túl gyorsan a felszínre emelkedniük.

Keszonbetegség

A keszonbetegség a légembólia egyik típusa, amely akkor következik be, ha a nagyobb nyomású térből túl hamar ér valaki kisebb nyomású helyre. Nagyobb nyomáson ugyanis megnő a belélegzett gázok oldékonysága a vérplazmában és a szövetekben, így azok nagy mennyiségű nitrogéngázt, oxigéngázt és szén-dioxidot tartalmaznak. Amikor valaki hirtelen kisebb nyomású térbe kerül, a gázok oldékonysága csökken, így buborékok formájában kiválnak (elsősorban a nitrogéngáz). A gázbuborékok a kapillárisokba kerülve a környező sejtek oxigénhiányát okozzák, elsősorban az agyban, de az ízületekben, a bőrben és a tüdő ereiben is. Következményei halálosak is lehetnek.