Derítse ki, hogy bírja az erőset

WA
Forrás: MTI
2012. május 21., hétfő 21:19
Óriás paprikatortát készítenek, hegyes erős evőversenyt rendeznek, megválasztják a Paprika szépét és koncerteket tartanak május 26-28-án Székesfehérváron a Paprikás Ízek Fesztiválján – mondta el a programsorozat egyik szervezője.

Surányi Kinga tájékoztatása szerint a rendezvény első napja a gasztronómia jegyében telik majd el. A második napon változatos és érdekes programokkal a gyerekeknek igyekeznek örömet szerezni, a harmadikon pedig a tudatosabb életmódot segítő előadások, bemutatók lesznek, valamint koncerteket tartanak.

A fesztivál egyik érdekessége lesz a helyszínen készülő 600 szeletes csokoládétorta, amelyet csilivel fűszerez alkotója, Rebényi Gyula székesfehérvári cukrászmester. A rendezők szeretnék, ha paprikás süteményekkel más cukrászok is a közönség elé lépnének.

A hazai ízek mellett más népek paprikás ételkülönlegességeivel is megismerkedhetnek a fesztiválozók, egyebek között készül majd a szusifélék családjába tartozó maki is paprikával töltve.

Erősségtűrésből „vizsgázhatnak” majd azok, akik beneveznek az erős hegyes evőversenybe. A győztes a díjon kívül a fesztivál idején párja lehet a helyszínen önként jelentkező hölgyek közül megválasztott Paprika szépének.

A gyerekeket számos érdekes programmal, bábelőadásokkal, zenés gyerekműsorral, kézműves foglalkozással igyekeznek majd szórakoztatni. Az én apukám a legerősebb címmel szkanderbajnokságon drukkolhatnak, szavaló- és énekvetélkedőn, valamint aszfaltrajzversenyen mutathatják be tudásukat.

A zárónapon a tudatos életmód jegyében tartanak előadásokat, lesz jógabemutató, majd az Eleven hold és a K2 zenekar koncertjével zárul a fesztivál.

A Paprikás Ízek Fesztiválját hagyományossá szeretnék tenni, tervezik, hogy már az ősszel több városban is megrendezik.

Hirdetés

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS