A Kr. e. 4. századból származó egyedülálló kerámialelet az ősi trák város és kultikus központ, Perperikon közelében került napvilágra. A Bolgár Nemzeti Televízió beszámolója szerint a reliefet 300 méterre egy kis dombtól, Besik-tepétől találták, ahol kincskeresők kutakodtak, de nem bukkantak a páratlan régészeti emlékre – olvasható a Szofia Echo angol nyelvű bolgár hírportálon.

A trák lovas visszatérő motívum az ősi balkáni ikonográfiában, a síremlékeken az alvilág istenét ábrázolták lovon, amint dárdájával végez a fenevaddal. A most előkerült dombormű a trák lovas legkorábbi ismert ábrázolása. Nyikolaj Ovcsarov régészprofesszor, aki 2000 óta vezeti Perperikon feltárásait, a lelet kapcsán bemutatta a trák lovas egy másik ábrázolását, amely szintén a helyszínen került elő, a márvány szobrocska azonban hét évszázaddal későbbi, mint a dombormű.

Perperikon (Hyperperakion) a Rodope-hegység keleti lejtőjén, Kardzsali városától 15 kilométerre északra helyezkedik el. A térség már a Kr. e. 5. évezredben lakott volt, később a feltételezések szerint Dionüszosz-szentély állott ott, a középkorban pedig erődítményt építettek a településen, amely a Rodope keleti részét ellenőrizte.