Eladó Orson Welles Oscar-díja

BL, 2011. december 13., kedd 13:55, frissítve: kedd 13:55
Elárverezik Orson Welles Oscar-díját, amelyet Az Aranypolgár című klasszikus forgatókönyvéért kapott.

A szobor akár a karácsonyi meglepetés is lehet valakinek: december 20-án kerül kalapács alá. Hollywoodban az álomgyár emléktárgyai uralják a decembert, több aukciót is szerveznek. A Nate D. Sanders ház Orson Welles Oscar-szobrával csábítja a vevőket, a díj – amelyet Orson Welles 1942-ben kapott – 600 ezer és egymillió dollár közötti áron találhat gazdára.

Ez volt az egyetlen Oscar, amellyel a klasszikussá vált filmet jutalmazták; a szobor legutóbb 2007-ben szerepelt a Christie’s árverésén. Eladója nem akarja felfedni kilétét, de bízik abban, hogy kedvező a „piaci hangulat” ahhoz, hogy tetemes összegért vegyék meg a szobrot.

A hollywoodi emléktárgyakra manapság már Kínából, Japánból és a Közel-Keletről is vannak érdeklődők, az igazán híres darabok rendkívül magas áron kelnek el – vélekedett az aukciósház képviselője. Marilyn Monroe híres elefántcsontszínű ruhája például 4,6 millió dollárért cserélt gazdát júniusban.

Orson Welles Oscar-szobrának története filmbe illő: a színész-rendező elvesztette, de 1985-ben bekövetkezett halála után felbukkant, majd 1994-ben árverésen kínálta egy operatőr, aki állította, hogy a művészóriás adta neki fizetségül. Welles lánya, Beatrice azonban pert indított, és vissza is kapta az aranyozott szobrocskát. Ellene viszont a díjat adományozó amerikai filmakadémia nyújtott be keresetet, amikor Beatrice 2003-ban el akarta árverezni a szobrot. A pert végül ő nyerte, a díjat pedig eladta egy nonprofit szervezetnek, amely 2007-ben aukcióra vitte, sikertelenül.

Az amerikai filmakadémia 1950-ben olyan döntést hozott, amelynek értelmében a díjazottak csak az akadémiának adhatják el a szobrokat, és kizárólag jelképes, egydolláros áron. Az utóbbi években viszont sok – 1950 előtt nyert – Oscar bukkant fel árverésen, ezek között volt az Elfújta a szél legjobb filmnek járó szobra, amelyet Michael Jackson vett meg 1999-ben 1,54 millió dollárért.

Forrás: MTI
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés