Expedíció

Elkezdhet gyűjteni, ha repülne a világűrbe

MTI, 2016. március 9., szerda 16:20
Jövőre kezdené meg a legénységet is szállító tesztrepüléseket és 2018-ban már fizetős vendégeket juttatna az űrbe Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház milliárdos alapítójának Blue Origin nevű vállalata.

Bezos kedden először beszélt a cég gyártóüzemében arról, mikor tervezik elindítani az első fizetős vendégeiket az űrbe. „Valószínűleg 2017-ben tesztpilótákat tudunk repültetni, és ha sikeresek vagyunk, elképzelésem szerint 2018-ban fizető asztronautákat juttatunk az űrbe” – fogalmazott az üzletember.

A vállalat hat darabot építene az általuk fejlesztett New Shephard űrhajóból, amelyet arra terveznek, hogy önmagát irányítva repüljön fel hat utassal több mint 100 kilométeres magasságba, ahol már pár percig megtapasztalható a súlytalanság és látható az űr sötétjében ragyogó bolygó.

A Blue Origin első, több útra tervezett rakétája ugyan megsemmisült az első próbarepülésen, 2015-ben – bár a rakéta szállította űrkapszula sikeresen landolt a Földön –, azonban a második űrtörténelmet írt: 2016 januárjában ez lett az első űrrakéta, amely a még üres kapszulával együtt kétszer tért vissza sikeresen a világűrből.

A vállalat két új űrhajóját jelenleg összeszerelik, ezeken ablakok is lesznek a fizető utasoknak. Bezos szerint még nem döntötték el, mennyibe kerül majd pontosan egy út az űrhajóval, de a többi hasonló szolgáltatást nyújtó cég – például a Richard Branson brit nagyvállalkozó vezette Virgin Galactic – áraival fognak versenyezni.

A Virgin Galactic jelenleg 250 ezer dollárért (mintegy 70 millió forintért) árul jegyeket a két pilótával repülő, hatszemélyes SpaceShipTwo űrhajójára, amelyet februárban mutattak be, és a tervek szerint hamarosan tesztrepülésekre kész állapotba kerül. A jármű első változata 2014 októberében darabjaira esett szét a kaliforniai Mojave sivatag fölötti próbarepülés közben.

A Lynx néven kétszemélyes űrrepülőt fejlesztő kaliforniai XCOR Aerospace magánvállalat nagyjából 100 ezer dollárért (28 millió forint) juttatna el hasonló, mintegy 100 kilométeres magasságba utazásonként egy pilótát és egy fizető utast.

Jeff Bezos saját bevallása szerint eddig több mint 500 millió dollárt (141 milliárd forint) fektetett az űrcégébe, amely a következő év folyamán duplájára, 1200-ra növelné alkalmazottainak számát. Mint fogalmazott, addig fogja állni a más cégek számára is rakétákat fejlesztő vállalata számláit, ameddig csak szükséges.

A milliárdos kiemelte azt is, nem tartja fontosnak, hogy övé legyen az első olyan vállalat, amely az űrturizmust a szélesebb tömegek számára is elérhetővé teszi. Ehelyett a biztonságra helyezi a hangsúlyt és arra, hogy évi legalább 100 repülés végrehajtásával tudják tökéletesíteni az eszközeiket.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 00:01
  2. 23:23
  3. 23:04
  4. 22:45
  5. 22:22
  6. 22:07
  7. 21:53
  8. 21:41
  9. 21:40
  10. 21:30
  11. 21:25
  12. 21:11
  13. 20:58
  14. 20:57
  15. 20:56
  16. 20:45
  17. 20:32
  18. 20:30
  19. 20:21
  20. 20:18
  21. 20:16
  22. 20:16
  23. 20:15
  24. 20:15
  25. 20:01
  26. 20:00
  27. 19:47
  28. 19:33
  29. 19:19
  30. 19:06
  31. 19:01
  32. 19:00
  33. 19:00
  34. 18:55
  35. 18:51
  36. 18:47
  37. 18:46
  38. 18:30
  39. 18:29
  40. 18:22
  41. 18:11
  42. 17:59
  43. 17:55
  44. 17:45
  45. 17:44
  46. 17:32
  47. 17:28
  48. 17:25
  49. 17:21
  50. 17:21
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása