Gyógyhellyé minősíttetnék

WA
Forrás: MTI
2012. május 12., szombat 12:50
Gyógyhellyé minősíttetné Tapolca egyes részeit a város önkormányzata, a fejlesztési folyamat elindításáról a képviselő-testület legutóbbi ülésén döntöttek – tudatta Parapatics Tamás önkormányzati főtanácsadó.

Kiemelte: a cím elnyerésével a Veszprém megyei Tapolca hivatalosan is bekerülne a gyógyhelyek jelenleg 13 magyarországi települést számláló csoportjába, és a minősítés megszerzése segítené a térség turizmusának hosszú távú fejlesztését.

Parapatics Tamás elmondta, ahhoz, hogy egy település vagy annak része gyógyhely lehessen, számos kritériumnak kell megfelelni. Példaként említette, hogy a természetes gyógytényező mellett igazolni kell a tiszta levegő, az alacsony zajszint meglétét is.

A több ütemben, a tervek szerint 2013 tavaszára megvalósuló, gyógyhellyé való fejlesztés költségeihez az önkormányzat kötvény terhére maximum 12 millió forint összeghatárig vállalt kötelezettséget – tette hozzá a főtanácsadó. A minősítésről az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatósága dönt.

Parapatics Tamás kiemelte, hogy a cím elnyerésével a település presztízse külföldön és belföldön egyaránt emelkedne, és a jövőben bizonyos pályázati konstrukcióknál a többi településnél magasabb összegekre pályázhatnának vagy kizárólagosan indulhatnának, s ezzel a fejlesztési lehetőségek is bővülnének a város számára.

Az előzetes tervek szerint Tapolcán a Malom-tó, a gyógybarlang környéke és a tavasbarlang nyerheti el a gyógyhely minősítést, a végleges határokat az illetékes hatóságokkal és szakértőkkel egyeztetve határozzák majd meg.

Hirdetés

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS