• 11 °C, változóan felhős

Háromezer éves bort találtak

HF, 2012. július 6., péntek 13:10
Kína történelmének legrégibb – 3 ezer év körüli – borára akadtak a régészek az északnyugat-kínai Senhszi (Shaanxi) tartományban – jelentette a kínai média pénteken.

A bronz bortároló edényt egy nemesember sírjában találták, aki a Nyugati Csou (Zhou)-dinasztia idején élhetett (Kr. e. 1046–771), és vélhetően szerette a bódító nedűt. A ritka ereklye egész pontosan a Paocsi (Baoji) városhoz tartozó Sikusan (Shigushan) hegységben volt elföldelve. A városi régészeti intézet igazgatója, Liu Csün (Liu Jun) szerint a maga nemében ez az eddigi legrégebbi lelet.

Azonos rendeltetésű zárt edényekből egyébként összesen hat volt a sírban, de csak ebben az egyben hallható a folyadék lötyögése. Az edény borítása rendkívül kemény, a terepen nem rendelkeztek megfelelő szerszámmal annak kinyitásához, s azóta sem bontották meg. A folyadék összetétele így egyelőre rejtély, de a régészek szerint nagy valószínűséggel bor van benne. A Csou-dinasztia előtti Sang (Shang)-dinasztia idején a kínai (fehér) bor, amely gyakran inkább pálinkafélét jelent, a korrupció szimbólumává vált, mivel a helyi nemesek, hivatalnokok körében igen elterjedt volt a fogyasztása.

A Csou korszakban ezért úgynevezett „tilalmat kifejező eszközöket” helyeztek az asztalokra, emlékeztetőül a mértékletes italozásra – magyarázta a feltárás eredményei kapcsán Liu. A régészek június 25-én egyebek mellett egy ilyen eszközt is találtak ugyanabban a sírban. Erről elhangzott, hogy 95 centiméter hosszú, 21 centiméter magas, s szintén bronzból készült. A régészeti munka a területen még folyik, a szakemberek a következő napokban további bronzleletekre számítanak.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés