Hasonló eredményt hozott a „sas-sűrűség”

NT, 2012. február 6., hétfő 17:02, frissítve: hétfő 17:02
A januárban végzett felmérés szerint 530 rétisas, 230 parlagi sas, 7 szirti sas és 6 fekete sas telel Magyarországon.

A 9. Országos Sasszinkron 241 felmérője mintegy 11 ezer 500 négyzetkilométert járt be, lefedve a legjelentősebb sastelelőhelyeket, így az állomány nagy részét számba tudták venni. Az eredmények összesítéséből kiderült, hogy a tavalyihoz képest nem változott lényegesen a Magyarországon telelő sasok száma.

Egy évvel ezelőtt 475 rétisast, 170 parlagi sast, 1 szirti sast és 3 fekete sast figyeltek meg mintegy 10 ezer négyzetkilométernyi területen, így az egységterületre számított „sas-sűrűség” az idei és a tavalyi évben nagyon hasonló eredményt hozott – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A sasok mellett az összes Magyarországon telelő ragadozó madarat is számba vették a természetvédelemmel foglalkozó szakemberek. Az év madarának választott egerészölyv volt a leggyakrabban megfigyelt faj 5183 példánnyal, kékes rétihéjából 997-et, vörös vércséből 679-et, gatyás ölyvből 316-ot, karvalyból 121-et, kerecsensólyomból 42-t, kis sólyomból 28-at, vándorsólyomból és héjából 17-et, pusztai ölyvből 13-at, vörös kányából pedig 4-et számoltak össze. Viszonylag nagy számban mutatkoztak barna rétihéják és egy barna kányát is megfigyeltek.

A felmérést az MME a nemzeti park igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve végezte.

Forrás: MTI
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 00:01
  2. 22:53
  3. 22:47
  4. 22:45
  5. 22:30
  6. 22:28
  7. 22:28
  8. 22:20
  9. 22:16
  10. 22:03
  11. 21:48
  12. 21:47
  13. 21:40
  14. 21:38
  15. 21:26
  16. 21:24
  17. 21:22
  18. 21:10
  19. 21:04
  20. 21:00
  21. 20:50
  22. 20:47
  23. 20:36
  24. 20:31
  25. 20:16
  26. 20:06
  27. 20:04
  28. 19:55
  29. 19:53
  30. 19:53
  31. 19:40
  32. 19:37
  33. 19:35
  34. 19:35
  35. 19:34
  36. 19:33
  37. 19:32
  38. 19:26
  39. 19:17
  40. 19:10
  41. 19:05
  42. 19:01
  43. 18:58
  44. 18:45
  45. 18:33
  46. 18:29
  47. 18:24
  48. 18:20
  49. 18:17
  50. 18:15
  51. 18:12
  52. 18:09
  53. 17:59
  54. 17:57
  55. 17:57
  56. 17:52
  57. 17:50
  58. 17:46
  59. 17:33
  60. 17:32
  61. 17:32
  62. 17:30
  63. 17:20
  64. 17:20
  65. 17:16
  66. 17:13
  67. 17:06
  68. 17:01
  69. 16:59
  70. 16:55
  71. 16:53
  72. 16:52
  73. 16:46
  74. 16:41
  75. 16:40
  76. 16:32
  77. 16:30
  78. 16:28
  79. 16:18
  80. 16:17
  81. 16:14
  82. 16:11
  83. 16:02
  84. 16:00
  85. 15:49
  86. 15:48
  87. 15:35
  88. 15:34
  89. 15:28
  90. 15:26
  91. 15:21
  92. 15:20
  93. 15:14
  94. 15:01
  95. 14:49
  96. 14:47
  97. 14:46
  98. 14:42
  99. 14:35
  100. 14:33
hirdetés