India meghódítaná a világűrt

KG
Forrás: MTI
2012. augusztus 02., csütörtök 20:20
India jövőre űrszondát szeretne pályára állítani a Mars körül a bolygó klímájának és felszínének kutatására – jelentette be csütörtökön a dél-ázsiai ország űrkutató intézete (ISRO).

Ezzel a programmal új szakasz kezdődik az indiai űrkutatásban, amely 2016-ra akar embert küldeni a világűrbe. Megkezdjük a Mars-küldetést, amint zöld jelzést kapunk a tudományügyi minisztériumtól, és kijelölik az indítás időpontját a jövő év elején – mondta az intézet igazgatója.

A szonda pályára állításához egy 320 tonnás rakétát fognak használni, amelyet az ISRO Szriharikotában (Andra Prades állam) lévő űrközpontjából indítanak útnak. A program 4-5 milliárd rúpiába (70-90 millió dollár) fog kerülni az intézet egyik vezetője szerint. A márciusban elfogadott költségvetésben a kormány 1,25 milliárd rúpiát hagyott jóvá e célra.

Hirdetés

India 1963-ban kezdte űrprogramját, amellyel csökkenteni akarta függését a mesterséges holdak külföldi felbocsátásától. A nemzetközi piacra 2007-ben lépett ki, amikor egy olasz műholdat állított pályára. Egy évvel később Izrael egyik kémműholdját lőtte fel. A program 2010-ben súlyos kudarcot szenvedett, amikor egy rakéta letért a pályájáról, felrobbant, majd a Bengáli-öbölbe zuhant.

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS