Jó esélyei vannak a Pulinak, de sokba fog kerülni

Tizenhétmillióra ugrott a Puli Holdra juttatásának költs

Szabados Balázs, 2014. június 10., kedd 18:05, frissítve: kedd 20:01
A Google Lunar Xprize budapesti konferenciája véget ért, a tapasztalatokról és a Puli esélyeiről dr. Pacher Tibor fizikust, a magyar csapat vezetőjét kérdeztük.

A 30 millió dollár összdíjazású Google Lunar Xprize a világ egyik legjelentősebb technológiai versenye, amely Holdra küldhető, alacsony költségvetésű robotizált felderítő egységek kifejlesztését célozta meg. Két évvel ezelőtt részletesen bemutattuk a Pulit, mely akkor még nem nyerte el végleges formáját.  A budapesti többnapos rendezvényen mind a 18 még versenyben lévő fejlesztőbrigád képviseltette magát. Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, a Team Summit program célja az volt, hogy az egyes csapatok megosszák egymással élményeiket, tapasztalataikat, beszámoljanak terveikről és arról, hogy hol tartanak a versenyben.

A Pulinak fuvar kell a Holdra

A rendezvény remek hangulatban zajlott, és ahogy dr. Pacher Tibor fizikus, a Puli csapat (Team Puli) vezetője nyilatkozta az MNO-nak, nemcsak eszmecsere, hanem komoly összefogások is megvalósultak, mert a cél szentesíti az eszközt.

Dr. Pacher Tibor: 2015 utolsó negyedévében indulna a Puli
Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet

Mennyire érződött a rivalizálás a háromnapos találkozó során, el lehetett lesni valamit a többiektől?
– A csapatokat már régebbről ismertük, de sok új információhoz jutottunk. Úgy gondolom, mindegyik csapatnál látják, hogy egyedül valószínűleg senki nem lesz képes végrehajtani a teljes programot, tehát szükség van együttműködésre. A versenyszellem mellett tehát az összefogás igénye is megjelent, így több csapat összefogott egymással, hogy együtt oldják meg a feladatot.

Önök hány csapattal fogtak össze?
– Mi szeretnénk két csapattal együtt dolgozni, de konkrét nevekkel még nem szolgálhatok, nem vagyunk még azon a szinten, hogy ezt elmondhassuk. Annyit elárulhatok, hogy egy amerikai vállalkozással szeretnénk összefogni, amelyik elsősorban a taxiszolgáltatásban segíthet nekünk, azaz abban, hogy a Pulit feljuttassuk a Holdra, a másik pedig egy európai csapat, mellyel az űr képes kamerarendszert szeretnénk közösen továbbfejleszteni.

Milyen egyedi megoldással rendelkezik a Puli, amelynek révén kiemelkedik a mezőnyből?
– A mobilitás az, ami teljesen egyedivé teszi a mi rendszerünket. A mi botkerék megoldásunk lehetővé teszi, hogy a rover meredek sziklás vagy mély poros terepen is megbízhatóan tudjon haladni. Ha lehet így definiálni, mobilitás terén az élmezőnybe tartozik a Puli.

Mennyibe került eddig, és mennyibe fog kerülni az egész projekt?
– Becsléseink szerint az eddig felhasznált munka és egyéb befektetések eddig mintegy másfél millió dollárba kerültek, az egész projektnek a költsége pedig várhatóan valahol 16-17 millió dollár lesz, amelynek igen jelentős része a taxijegyet teszi ki.

Mi szükséges a győzelemhez?
Egy minimum 90 százalékban magán- (nem állami) forrásból finanszírozott csapatnak sikeresen el kell juttatnia egy automata robotot a Hold felszínére, az eszköznek az érkezési helytől számítva legalább 500 métert kell megtennie, és el kell küldenie az úgynevezett Mooncastet – nagy felbontású video- és képanyagot – a Földre. A Mooncast adásnak tartalmaznia kell 360 fokos panorámaképeket a Hold felszínéről, felvételeket a járműről, közel valós idejű videókat az útjáról, és az új információk mellett egy előre tárolt adatcsomag Földre sugárzását is meg kell oldani. Az a csapat nyeri meg a fődíjat jelentő 20 millió dollárt, amelyik először teljesíti sikeresen a küldetést, a második helyezett csapat 5 millió dollár jutalmat kap. A versenyben számos más eredményt díjaznak további 5 millió dollár összértékben.

Milyen forrásokból finanszírozzák a nagyjából 15 millió dollárt, amire még szükségük van a teljes projekt végrehajtásához? Jelenleg mennyi áll ebből rendelkezésre?
– Több forrásból szeretnénk az összeget előteremteni. Jelentős hozzájárulást várunk a közösségi finanszírozásból: e programjaink keretében magánszemélyek – Kis Lépés Klub – és kisvállallkozások is tudják segíteni a Pulit. Két másik jelentős pillér a nagyvállalati szponzoráció, illetve a versenyszabályok által megengedett 10 százalékos állami támogatás. Reméljük, utóbbi két területen hamarosan jó hírekkel tudunk jelentkezni.

Ön szerint a Google Lunar Xprize verseny elérte a célját, azaz találtak olyan kreatív, olcsón megvalósítható megoldásokat, melyeket a jövőben szélesebb körben hasznosítani lehet?
– Jó úton haladunk mi és a többi csapat is, hogy a jövőben sokkal kedvezőbb áron tudjunk expedíciókat szervezni a Holdra.

A Google a versenykiírás és a pénzjutalom ellenszolgáltatásaként megkapja a különböző találmányok jogait?
– Nem, minden jog a csapatoknál marad.

Lát reális esélyt az első két hely megszerzésére?
– Amennyiben sikerül a társas utazásba belépnünk, akkor nagyon jó esélyünk van arra, hogy ott legyünk az elsők között. Mindenki akkor indul, amikor tud, tehát az is a verseny része, hogy ki tudja előbb megszervezni, megfinanszírozni a Holdig tartó űrutazást, valamint a landolást. Aztán persze következnek a feladatok, melyeket a rovereknek teljesíteniük kell.

Mikorra tervezik az amerikai és az európai csapattal összefogva az indulást, tehát mikor lesz a kilövés?
– A jelenlegi tervek szerint 2015 utolsó negyedévében indulnánk.

A 18 fejlesztőbrigád képviselői közös képen
A 18 fejlesztőbrigád képviselői közös képen
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása