Korábban artritiszes elváltozásokat sohasem azonosítottak jura kori hüllőknél. A Bristoli Egyetem kutatói vizsgálataikról a Palaeontology című folyóiratban számoltak be.

A 8 méteres plioszaurusz a jura kori tengerek réme volt. Hosszú, 2 méteres, krokodilszerű koponyája volt, állkapcsában 20 centiméteres fogak sorakoztak. Rövid nyakkal és bálnaszerű testtel rendelkezett, valamint négy erős uszonylábbal, amelyek propellerszerű mozgásra voltak képesek. A tápláléklánc csúcsán állt, hiszen hatalmas fogaival képes volt darabokra tépni más tengeri hüllőket vagy dinoszauruszokat. Egy plioszauruszra csak egy másik plioszaurusz jelenthetett veszélyt – olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.

Az adott példány, amelynek fosszíliái Wiltshire grófságban, Westburyben kerültek elő, peches lény volt: artritiszszerű elváltozás alakult ki a baloldali állkapocsízületében. A betegség miatt alsó állkapcsa oldalra tolódott. Az „elgörbült” állkapocs ellenére a plioszaurusz azonban még több évig eléldegélt, képes volt vadászni és táplálkozni – erről tanúskodnak a felső fogsor által az alsó csontján evés közben ejtett sérülések.

A csontváz vizsgálata alapján a Bristoli Egyetem kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy egy idős nőstényről van szó, amelynél a reumás ízületi gyulladás öregedési folyamat eredményeként lépett fel. A nagy testméret és az összenőtt koponyacsontok arra utalnak, hogy felnőtt példányról van szó, a viszonylag alacsony csonttaréj a koponyán pedig arról, hogy nőstényről.

„Ahogy az idősödő embereknél gyakoriak az ízületi bántalmak, ezt az öreg »hölgyet« az állkapocsízület artritisze kínozta” – magyarázta a kutatásokat irányító Judyth Sassoon.

Ugyanakkor az alsó állkapcson látható egy össze nem forrt törés. A paleontológusok azt valószínűsítik, hogy egy idő után a csont annyira meggyengült, hogy eltört. A plioszaurusz képtelen volt az evésre, és ellenség híján végelgyengülésben múlt ki.

Mike Benton professzor, a tanulmány társszerzője azt emelte ki, hogy hasonló deformitásokat már megfigyeltek modern kori krokodiloknál és ámbrásceteknél. A betegség ellenére ezek az állatok mindaddig életben maradnak, míg képesek táplálkozni, azonban ez az állapot igen sok szenvedéssel jár.

„A fosszíliák segítenek rekonstruálni rég kihalt állatok élettörténetét és viselkedését, megmutatván, hogy még egy jura kori gyilkost is legyőzhet idős korban a betegség” – húzta alá Benton.