A Journal of Child Psychology and Psychiatry című szaklapban megjelent tanulmány készítői rámutatnak arra, hogy az első pár hónap alatt kialakult apa–gyermek kapcsolat hatással lehet a gyermek későbbi, serdülőkori vagy akár felnőttkori lelki állapotára. Az Oxfordi Egyetem kutatói 192 családot tanulmányoztak, a résztvevőket két különböző nagy-britanniai szülészetről választották ki.

A viselkedési problémák kialakulásának számos kockázati tényezője ismert, ezek közül kiemelten fontos a szülők alaptermészete és a szülő–gyermek kapcsolat, azonban az eddigi kutatásokban főként az anya szerepére összpontosítottak. A mostani kutatásban viszont az apa és a gyermek közötti kapcsolatot vizsgálták, méghozzá a csöppségek három hónapos, majd kilenc hónapos korában. Az eredmény azt mutatja, hogy az apa–gyermek kötődés már a pár hónapos gyermekeknél is kulcsfontosságú, és a viselkedési zavarokat kiváltó tényezők igen korai, néhány hónapos életkorra visszavezethetők. A vizsgálat eredménye szerint azoknál a gyerekeknél találtak komolyabb viselkedési problémákat, akikkel szemben az apjuk távolságtartóbban viselkedett vagy kevesebb időt szánt rájuk.

A vizsgálat azt is kimutatta, hogy ez a hatás erősebben mutatkozott meg a fiúknál, mint a lánygyermekeknél. Ez alapján a szakértők feltételezik, hogy pár hónapos korban a fiúkra erősebb hatást gyakorol az apa személye, mint a lánygyerekekre – olvasható a ScienceDaily tudományos ismeretterjesztő portálon.