Legyőzte a szél a különleges repülőt

PR, 2012. június 13., szerda 21:30
Az erős szél miatt félúton visszafordult eddigi legnehezebb útjáról a Solar Impulse napenergia-meghajtású svájci repülőgép szerdán Marokkóban, ahol a fővárosból, Rabatból akart eljutni a délkeletre fekvő Uarzazatba.
Mint azt megírtuk, a repülőgép június 6-án szállt le Rabat nemzetközi repülőterén és ezzel teljesítette első interkontinentális útját.

A napelemes repülő reggel indult jó látási körülmények közepette Rabatból, hogy megtegye 16 órásra tervezett útját az Atlasz-hegység délkeleti részén, két hegylánc között fekvő Uarzazatba. Már elhaladt Casablanca mellett és Marrákes felé tartott, amikor a váratlanul rosszra fordult időjárási viszonyok, a heves széllökések miatt az út megszakítására kényszerült.

A vállalkozás szervezői szerint a repülőgép és André Borschberg pilóta egy percig sem volt veszélyben, ám az erős szél rendkívül lelassította a repülést, olyannyira, hogy az út folytatása esetén csak Marrákes eléréséhez még további kilenc órára lett volna szükség.

A Rabat–Uarzazat repülőút eleve a napelemes repülőgép eddigi legnehezebb útvonalának ígérkezett, a száraz és forró éghajlati viszonyok, valamint a több mint 3000 méter magas Atlasz-hegység közelsége miatt. Uarzazat szárazföldön mintegy 550 kilométerre fekszik Rabattól, a fővárostól.

A Solar Impulse-misszió irányítói azért választották célpontnak Uarzazatot, mert a marokkói kormány e város mellett akarja felépíteni a világ legnagyobb naperőművét. A pilóta az új napenergia-erőmű közelében szándékozta letenni a gépet. Az utat a Solar Impulse svájci cég és a marokkói Napenergia-ügynökség (Masen) közösen szervezte.

Első ízben kerülte meg a Földet egy napenergia-meghajtású hajó, a Turanor PlanetSolar, amely 19 hónap után, péntek délután érkezett vissza kiindulási helyére, Monacóba, ötfős svájci–német–francia legénységgel a fedélzetén – adtuk hírül május 4-én. A kizárólag napenergiával működő katamarán 2010. szeptember 27-én indult el a monte-carlói kikötőből világ körüli útjára, amellyel a megújítható energiaforrásokra akarta felhívni a figyelmet kiagyalója és tulajdonosa, Raphael Domjan 40 éves svájci „ökokalandor”.

Marokkó, amely szinte teljes energiaszükségletét importból fedezi, saját, megújuló energiaforrásait kívánja hasznosítani, különös tekintettel a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán partjának rendkívüli napsütéses jellegére. Ezért is választotta a Solar Impulse az Európából Észak-Afrikába vezető első útja helyszíneként Marokkót.

„Célunk nem a repülés forradalmasítása. Fel kívánjuk hívni az emberek figyelmét az új technológiák lehetőségeire, arra, hogyan csökkenthető általuk a fosszilis energiaforrásoktól való függés” – mondta Bertrand Piccard pilóta, aki Madridból Rabatba vezette az 50 kilométer per órás átlagos sebességre képes karbonszálas gépmadarat.

A 2014-re világ körüli utat tervező Solar Impulse május 24-én indult a svájci Payerne-ből Madridba, Marokkóba vezető első interkontinentális útja első állomására. Rabatba június 5-én érkezett.

Forrás: MTI
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 11:18
  2. 11:16
  3. 11:08
  4. 11:06
  5. 11:00
  6. 10:56
  7. 10:41
  8. 10:30
  9. 10:30
  10. 10:25
  11. 10:15
  12. 10:12
  13. 10:03
  14. 10:00
  15. 09:50
  16. 09:45
  17. 09:39
  18. 09:38
  19. 09:36
  20. 09:36
  21. 09:30
  22. 09:24
  23. 09:23
  24. 09:19
  25. 09:10
  26. 09:00
  27. 08:55
  28. 08:51
  29. 08:50
  30. 08:43
  31. 08:38
  32. 08:35
  33. 08:29
  34. 08:29
  35. 08:26
  36. 08:17
  37. 08:13
  38. 08:00
  39. 07:49
  40. 07:47
  41. 07:46
  42. 07:44
  43. 07:32
  44. 07:31
  45. 07:27
  46. 07:26
  47. 07:25
  48. 07:20
  49. 07:15
  50. 07:06
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása