Mi lesz velünk?

MNO

2010. július 31., szombat 17:41
Ötévnyi ásás után, 2,5 kilométernyi jégrétegen áthatolva a héten elérte Grönland szilárd burkát egy nemzetközi kutatócsapat, melynek célja, hogy a jégmintákból a Földön jelenleg zajló klímaváltozás jövőbeli menetére következtessen.
Hirdetés
A 14 ország kutatóit tömörítő csapat a hét közepén tette közzé a hírt, miszerint a fúrók 2537,36 méteres mélységben elérték a kontinensnyi sziget kőzetburkát.

A kutatók most jégmintákat vesznek, s ezekből próbálnak visszakövetkeztetni az úgynevezett eemi vagy más néven Riss-Würm földtörténeti korszak, a legutóbbi interglaciális – jégkorszakok közötti – periódus körülményeire. Ez a körülbelül 130 ezer évvel ezelőttől 115 ezer évvel ezelőttig tartó meleg időszak a kutatók szerint sok szempontból hasonlít a maihoz, ezért vizsgálata elősegítheti korunk klímaváltozásának jobb megértését.

A kutatók többek közt arra a konkrét kérdésre keresik a választ, hogy mekkora volt a grönlandi jégtakaró kiterjedése 120 ezer évvel ezelőtt, amikor a légköri hőmérséklet a mainál 2-3 Celsius-fokkal melegebb volt. Azt is megkísérlik meghatározni, hogy milyen mértékben és ütemben járult hozzá a grönlandi jég olvadása a tengerszint eemi korszakban bekövetkezett 5 méteres megemelkedéséhez.

Dorthe Dahl-Jensen közlése szerint az első eredmények még idén megszülethetnek. A grönlandi jégborítás olvadásának közeljövőben várható menete tudományos viták tárgya. Egyes kutatók szerint a jég kiterjedése nagyjából stabil marad, mások szerint az olvadás akár 1 méterrel vagy még többel is megemelheti a világtenger szintjét a 21. század folyamán.

Korábbi hasonló grönlandi kutatások csak részleges eredményekkel tudtak szolgálni az eemi korszak körülményeiről, mert az átfúrt jégtakaró egyes rétegei elolvadtak vagy megsérültek. A vizsgálati módszerek közé tartozik a jégben található, üvegházgázokat tartalmazó buborékok és szerves maradványok elemzése és a jég kristályszerkezetének vizsgálata is.

(hirado.hu)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Tarlós István főpolgármester Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát.

Újabb eset utal arra, hogy a Tescónál előre tudják, mikor indít ellenőrzéseket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság – írja a Magyar Nemzet.

Megbeszélést tartottak Magyarországról az amerikai külügyminisztériumban – értesült a Magyar Nemzet.

Bajnaiék nem állnak le, és továbbra is a manipulált választási adataikkal védelmezik az általuk készített modellt, amely szerint 2002-ben és 2006-ban is a Fidesz nyert volna.

Fülbevaló