• 8 °C, zápor

Most már biztos, hogy így sem kerül veszélybe a születendő gyermek

PR, 2012. július 4., szerda 15:18
Teljesen biztonságos a lombikbébi-eljárások (IVF) egy részénél alkalmazott embrionális genetikai szűrés, amikor a nyolc sejtből álló embrióból egy sejtet eltávolítanak genetikai teszt céljából, majd megfelelő eredmény esetén a visszamaradt sejtcsomót beültetik az anya méhébe – közölték kutatók az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság (ESHRE) Isztambulban megrendezett konferenciáján.

A beültetés előtti genetikai diagnózissal (PGD) meghatározható, hogy fennáll-e egyes örökletes betegségek – például a cisztás fibrózis – veszélye a megtermékenyítés után néhány osztódással kialakult nyolcsejtes embriónál. A vizsgálat segít eldönteni, hogy folytassák-e a termékenységi kezelést.

Elérte az 5 milliót a mesterséges megtermékenyítéssel született gyerekek száma 1978 júliusa óta, amikor világra jött Louise Brown, az első lombikbébi – derül ki az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság (ESHRE) közleményéből, amelyet a szervezet július 1-től 4-ig Isztambulban megrendezett éves találkozója alkalmából adtak ki.

Korábban voltak kételyek azzal kapcsolatban, hogy a módszer kellően biztonságos-e a születendő gyerek szempontjából – a most ismertetett, eddigi legátfogóbb tanulmány azonban azt mutatja, hogy a PGD teljesen biztonságos.

Miután az anyától levett petesejtet a termékenységi klinikán megtermékenyítik az apától származó hímivarsejttel, a megtermékenyített sejt osztódni kezd. Három nap elteltével az embrió általában nyolc sejtből áll, ilyenkor emelnek ki egyetlen sejtet a genetikai vizsgálat céljára. Ezzel mintegy száz örökletes betegség jelenlétét ellenőrizhetik. Ha a vizsgálat nem jelzi betegségre utaló gének jelenlétét, akkor a visszamaradt, továbbra is osztódó embriót beültetik az anya méhébe.

A Brüsszeli Szabad Egyetem klinikáján mára már évente 600 ilyen genetikai tesztet végeznek. A klinika munkatársai tanulmányukban 995, ezzel az eljárással 1993 és 2008 között született baba adatait összesítették. A gyerekeknél a kis súllyal való születés, a koraszülöttség, a veleszületett hibák és az újszülöttkori halálozás kockázata semmivel nem tért el a többi lombikbébinél tapasztalt kockázattól.

„Az embrióbiopszia nincs káros hatással az újszülött PGD-gyerekek egészségére. Fontos, hogy a szülők tudják: a PGD biztonságos módszer” – hangsúlyozta a BBC hírszolgálatának (www.bbc.co.uk) adott nyilatkozatában Sonja Desmyttere kutatásvezető. Mint hozzátette: a gyerekek egészségi állapotát továbbra is nyomon követik.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása