Nagyobb veszélyben vagyunk, mint gondolnánk

BL
Forrás: MTI
2012. január 27., péntek 19:03
Jóval nagyobb a szívbetegség kockázata az eddig feltételezettnél – állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.
Hirdetés

A New England Journal of Medicine című orvosi folyóiratban közzétett tanulmány szerzői – újdonságnak számító módszerrel – a teljes élettartamra vonatkozó szívkockázatot elemezték. „A szívbetegségek megelőzésének jelenlegi megközelítése csak a rövid távú kockázatra összpontosít, ami hamis biztonságérzetet nyújthat, különösen a 40-es és 50-es éveikben lévő egyéneknek” – hangsúlyozta Jarett Berry kutatásvezető, a Texasi Egyetem orvosi központjának munkatársa.

A tanulmányban 254 ezer ember adatait elemezték 45, 55, 65 és 75 éves korukban gyűjtött információk alapján. Felmérték, hogy ezekben a korcsoportokban mekkora volt a gyakorisága a szívbetegségek egyes kockázati tényezőinek, így a dohányzásnak, cukorbetegségnek, elhízásnak, magas vérnyomásnak és magas koleszterinszintnek.

Megállapításaik szerint a 45 éves egészséges (optimális kockázatú) férfiaknál 1,4 százalék a valószínűsége annak, hogy életük során valamikor szívrohamot vagy szélütést kapnak, míg ugyanebben az életkorban a kockázat 49,5 százalék akkor, ha az illetőnél két vagy több kockázati tényező jelen van. Az egészséges, 45 éves nőknél az optimális szívkockázat 4,1 százalék, míg a két vagy több kockázati tényezővel élő nők körében már 30,7 százalék.

Az optimális kockázati szintet úgy érheti el valaki, ha nem dohányzik, nincs diabétesze, a koleszterinszintje 180 milligramm alatt van deciliterenként, vérnyomása pedig nem haladja meg a 120/80-as értéket. A kutatók szerint félrevezetők más tanulmányoknak azok az adatai, amelyek csak a következő tíz évre adják meg a szívkockázat mértékét. Elemzésükben úgy találták, hogy az egyes kockázati tényezők melletti szívkockázatok összegénél jóval nagyobb arányt adhat, ha együttesen vannak jelen a rizikófaktorok egy személynél.

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 3

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Még egy nokiás doboz is előkerült a BKV dolgozóinak szerdai vonulásos tüntetésén, ahol volt grillcsirke, focimeccs, farostvillamos és persze a Fidesz halállistája.

A Magyar Bankszövetség még nem alakította ki álláspontját a módosító indítványokról.

Megoldódhat a Balaton északi partján zajló vita a járási székhelyek felállításáról.

Harminckét órás kihallgatása után szerda este szabadon távozott Dominique Strauss-Kahn.

Fülbevaló