Nem szólt az iskola a szülőnek, hogy implantátum kerül a gyerekbe

WA
Forrás: MTI
2012. február 08., szerda 21:56
Titokban, szüleik tudta nélkül kaptak fogamzásgátló implantátumot 13 éves lányok Nagy-Britanniában, miután a kormány néhány éve ösztönzi a tinédzserkori terhességek megelőzését.
Hirdetés

Mint kiderült, Southhampton kilenc iskolájában kínáltak fel a fiatal lányoknak fogamzásgátló implantátumot, ám a gyakorlatban ennél több helyen történhettek hasonló esetek. A szülők panasza szerint lányuk bőre alá olyan hormontartalmú implantátumot helyeztek el a szülők megkérdezése nélkül, amelyeket hosszú távú fogamzásgátlásra terveztek, és célszerű néhány éven át a helyükön hagyni.

Egy 13 éves lány anyja a The Daily Telegraph című brit napilapnak nyilatkozva „morálisan helytelennek” minősítette a történteket, és kifogásolta, hogy az iskola nem konzultált a családorvosukkal sem. A tanulóknak szerinte csupán egy, a kórelőzményekről érdeklődő kérdőívet kellett kitölteniük. Ezt követte egy egészségügyi szakértőkkel folytatott konzultáció, majd megkaphatták a fogamzásgátló eszközt, utánkövetésre azonban már nem egyeztettek velük időpontot.

A lapnak névtelenül nyilatkozó szülő egyetért azzal, hogy nagyon fontos a szexuális egészségre és a fogamzásgátlásra tanítani a kamaszokat, ám szerinte „túl messzire mentek”.

A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) adatai szerint tavaly 1700 13-14 éves lány kapott implantátumot, 800-an pedig hasonló hatású injekciókat. A megelőző évben 3200 15 éves lánynál helyeztek el implantátumot, és 1700-an kaptak injekciókat.

A szervezet illetékesei védelmükbe vették a szexuális egészséggel foglalkozó iskolai szolgálatokat, mondván, hogy munkájuk eredményeképpen 22 százalékkal csökkent a tinédzserkori terhességek száma. Mint szóvivőjük hangsúlyozta, minden egyes kamasznál felmérték, hogy képes-e tájékozott döntést hozni a kérdésben, így kérték hozzájárulásukat a beavatkozáshoz, majd részletes egészségügyi kórtörténetet vettek fel szakképzett emberek segítségével.

A brit szabályozás szerint nem tájékoztatják a szülőket az orvosi kezelésekről 16 évesnél fiatalabbak esetében sem, ha a fiatal páciens titoktartást kér, és úgy ítélik meg, hogy képes tájékozott döntést hozni a kezelésről.

A fogamzásgátló implantátumok apró, gyufaszálhoz hasonló rudacskák, amelyeket a felkar bőre alá helyeznek el, ahol folyamatosan bocsátja ki a benne lévő, peteérést megelőző hormont.

Hozzászólások

  1. 2012. március 03., szombat 15:04
    ezt ugy nevezném, hogy emberirtó beavatkozás tömegesen, nagyszámban pedig tömeggyilkosság

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló