"Ölelkező" bolygókat figyeltek meg + Kép

LM, 2012. június 22., péntek 22:50
Egy fura páros – a Földhöz hasonlatos kőzetbolygó, valamint a Neptunuszra emlékeztető gázóriás "táncát" észlelték egy távoli csillag körül amerikai tudósok a Kepler-űrteleszkóp segítségével, a felfedezésről a Science Expressben, a Science folyóirat online kiadásában jelent meg tanulmány. A két planéta közötti távolság az eddigi legkisebb, amit valaha megfigyeltek.

A NASA bolygóvadász űrteleszkópja, amelyet 2009-ben bocsátottak fel, a Nap körül keringve az égbolt olyan szegmensét pásztázza, ahol 150 ezer csillag található. A műhold úgynevezett tranzitmódszerrel dolgozik, azt a parányi elhalványulásokat regisztrálva, amelyet egy csillag fényében az előtte elhaladó bolygó okoz.

Kép: Science.com – A bolygópáros a művész szemével
Kép: Science.com – A bolygópáros a művész szemével

A Washingtoni Egyetem és a Harvard Egyetem csillagászai az 1200 fényévnyire, a Hattyú (Cygnus) csillagképben lévő Kepler 36a katalógusjelű napot figyelték meg. A csillag tömege körülbelül akkora, mint a Napé, ám sűrűsége 25 százalékkal kisebb, és valamivel kevesebb fémet tartalmaz. A kutatók ebből arra következtettek, hogy a csillag néhány milliárd évvel idősebb, mint a Nap.

A körülötte lévő bolygók a Kepler 36b és a Kepler 36c katalógusjelet kapták. Az első egy kőzetbolygó, amelynek tömege 4,5-szer haladja meg a Földét, átmérője pedig másfélszer. A bolygón, amely „mindössze” 18 millió kilométerre kering a csillagtól, egy év 14 napig tart. (A Föld és a Nap közötti távolság körülbelül 150 millió kilométer.)

Forró Neptunusz

A Kepler 36c átmérője csaknem négyszer múlja felül a Földét, tömege pedig nyolcszor. Forró Neptunuszként határozták meg a csillagászok, mivel légköre javarészt héliumból és hidrogénből áll, és nem kizárt, hogy szilárd maggal rendelkezik. A nagyobbik bolygó 16 nap alatt kerüli meg a csillagot.

„Ölelkeznek”

A két bolygó csaknem azonos pályán halad, 97 naponként együttállásba kerülnek, amikor a köztük lévő távolság mindössze 1,9 millió kilométer – ez a Föld-Hold távolság ötszöröse. „Ez az egymáshoz legközelebb lévő két bolygó, amit valaha megfigyeltünk, a köztük lévő távolság 30 százalékkal kisebb, mint a Naprendszer bármely két planétája közötti” – hangsúlyozta Eric Agol, a Washingtoni Egyetem docense, a tanulmány egyik vezető szerzője.

Forrás: MTI
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 18:51
  2. 18:50
  3. 18:49
  4. 18:26
  5. 18:13
  6. 18:06
  7. 18:04
  8. 18:00
  9. 18:00
  10. 17:51
  11. 17:50
  12. 17:49
  13. 17:47
  14. 17:41
  15. 17:35
  16. 17:30
  17. 17:13
  18. 17:12
  19. 17:01
  20. 17:00
  21. 17:00
  22. 16:54
  23. 16:50
  24. 16:27
  25. 16:21
  26. 16:19
  27. 16:19
  28. 16:16
  29. 16:16
  30. 16:14
  31. 16:10
  32. 16:08
  33. 16:05
  34. 16:03
  35. 16:00
  36. 15:55
  37. 15:53
  38. 15:52
  39. 15:40
  40. 15:40
  41. 15:38
  42. 15:38
  43. 15:35
  44. 15:35
  45. 15:35
  46. 15:34
  47. 15:24
  48. 15:11
  49. 15:06
  50. 15:04
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása