Amasia

Összeütközik Amerika és Eurázsia

WL
Forrás: MTI
2012. február 09., csütörtök 15:45
Amerika és Eurázsia 50-200 millió éven belül összeütközik az Északi-sark környékén, és szuperkontinenst hoz létre – idézte a Yale Egyetem kutatóinak megállapítását a BBC hírportálja.
Hirdetés

Jóslataik között szerepel az is, hogy Afrika és Ausztrália is egyfajta szuperkontinensként kapcsolódik össze. Úgy tudni, hogy a földrészek utoljára 300 millió évvel ezelőtt csatlakoztak egymáshoz, az volt a Pangea elnevezésű őskontinens.

A bolygó földtömege folyamatos mozgásban van a tektonikus aktivitás miatt. A geológusok úgy vélik, hogy évmilliárdok alatt a kéreglemezek elmozdulása hol összekapcsolta a kontinenseket, hol szétválasztotta azokat a Földön. Így létezhetett 1,8 milliárd évvel ezelőtt a feltételezett Nuna szuperkontinens, majd egymilliárd éve a Rodinia, a legutóbbi, a Pangea pedig 300 millió évvel ezelőtt.

A következő szuperföldrész már munkanevet is kapott a kutatóktól, ez lesz az Amasia, mivel Amerika és Ázsia egyesüléséből alakul majd ki.

Ross Mitchell kutatásvezető, a Yale Egyetem geológusa és csoportja a Nature tudományos magazin legfrissebb számában ismertette részletesen elméletét.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló