Szivaccsá válunk

MNO

2010. március 10., szerda 22:53
Kanadai kutatók választ kaptak arra a kérdésre, hogy éjszaka – a nappali időszaktól eltérően – miért nem kell rendszeresen innunk, illetve felkeresnünk a mellékhelyiséget. Mint kiderült, belső óránk gondoskodik arról, hogy alvás közben különösen sok hormon ürüljön a vérbe, aminek révén testünk hatékonyabban raktározza a vizet.
Hirdetés
A szervezet vízháztartásának legfontosabb irányítóegysége a vízfelvétel és vízleadás egyensúlya. Alvás közben azonban testünk nem jut folyadékhoz, ezért ahhoz, hogy minden fontos szerv ilyenkor is ellássa feladatait, a vízveszteséget minimalizálni kell. Mindeddig azonban nem sikerült rájönni ennek mikéntjére.

Eric Trudel és Charles Bourque, a kanadai McGill Egyetem kutatói kollégáikkal együtt most megfejtették a jelenség okát. Szerintük alvás közben a víz érzékeléséért felelős idegsejtek a vazopresszin elnevezésű hormon termeléséért felelős idegsejteket fokozott működésre ösztönzik – írták a Nature Neuroscience című szaklapban a Der Standard szerint. A vazopresszin irányítja a szervezeten belül a víz raktározását. Éjjel valószínűleg gondoskodik arról, hogy a szervezet alig veszítsen vizet.

Elképzelésüket a kutatóknak egyelőre patkányokon sikerült bizonyítaniuk. A rágcsálók agyának vékony rétegeit elszigetelték, miközben a vízérzékelésért, a vazopresszin termeléséért és a belső óráért felelős sejtek épek maradtak.

Ha a belső óra „alvás üzemmódban” ketyegett, javult a vízérzékelők és a hormontermelők közti kommunikáció. Az ébredést követően romlott ez a kapcsolat – mutatta ki a sejtek elektromos aktivitásáról tájékoztató mérés.

Mivel a patkányok éjszakai állatok, mindenképp meg kell még vizsgálni, hogy a megállapítás az emberre is érvényes-e.

(derstandard.at)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Mintegy 11-12 millió euróra becsült beruházással tovább bővíti esztergomi üzemét a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának magyarországi leányvállalata, a Kirchhoff Hungária Kft.

A Standard & Poor’s számára a magyar államadós-osztályzat kialakítása szempontjából a gazdaságpolitikai kiszámíthatóság a fő tényező.

Az Iránnal szemben elrendelt nemzetközi szankciók miatt az iszlám köztársaság kezd kifogyni az élelmiszerből.

Az idei tél eddigi leghidegebb éjszakái következnek, csütörtökre és péntekre virradóra megdőlhetnek a rekordok, néhol mínusz 27 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.

Fülbevaló