Tangóval a rák ellen
Szinte hihetetlen, mennyi mindenre alkalmas a zene- és a tánctanulás: Buenos Airesben, az argentin fővárosban csütörtöktől szombatig tart a nemzetközi konferencia, amelynek éppen ez az egyik témája. Enyhülnek a Parkinson-kór tünetei, sokat javul a szívbetegek állapota, sőt el lehet hagyni a magas vérnyomásra, vagy más betegségekre szedett gyógyszereket is.
Hirdetés
Az évek óta egyre több országban alkalmazott tangóterápia eredményeiről, a rákbetegségek különféle fajtáitól szenvedőkre gyakorolt üdvös hatásáról María Eugenia Lacour doktornő beszél majd. Patricia McKinley, a kanadai McGill Egyetemen dolgozó fiziológus arról számol majd be, hogy milyen jól serkenti az idősek idegrendszerét a tangó. Az egyik érdekes megfigyelés szerint felbátorodtak azok az idősek, akik fiatalon sokat táncoltak.
A szívgyógyász Roberto Schena, a mostani kongresszus levezető elnöke hangsúlyozta, hogy akárcsak a táncterápia esetében, a tangót is fel kell venni a hivatalosan választható foglalkozások és tanított szakok közé. Schena, aki már három verseskötetet is kiadott, hozzátette, nemcsak hallgatni kell a tangót, hanem táncolni, énekelni is, de akinek nincs hangja, az csak recitálhatja is. De nem mindegy, milyen témájú és hangulatú dalt választ: lehetőleg szóljon a barátságról, az anyai szeretetről, vagy a gyermekkor színhelyéről, tehát ne árasszon magából búskomorságot.
(clarin.com.ar, lanacion.com.ar – Argentína)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MNO vezető hírek
Navracsics Tibor szerint a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.
Az Athénból érkező hírek mozgatták csütörtökön a forint árfolyamát. Szakértők szerint a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodásig nem valószínű, hogy az euróárfolyam kilép a 290–292 forintos sávból.
A rendszerváltoztatásról és a Fidesz megalapításáról is beszélt Orbán Viktor kormányfő csütörtök délután az egri könyvtárban gimnazistáknak.