Tudja, milyen táncmozdulat teszi vonzóvá a férfiakat? + Videó

MNO

2010. szeptember 08., szerda 18:41
Brit kutatók elkészítették az első alapos elemzését azoknak a táncmozdulatoknak, amelyek vonzóvá teszik a férfiakat a nők szemében.
Hirdetés
A brit tudományos akadémia, a Royal Society Biology Letters című szakfolyóiratában szerdán jelent meg a tanulmány, amelyben a newcastle-i Northumbria Egyetem pszichológusai közölték eredményüket. E szerint a nők érdeklődését leginkább felkeltő mozdulatok a test középső része, a törzs, a vállak és a nyak mozgásával vannak kapcsolatban, és az egészség, a lendület és az erő elsődleges jeleit hordozzák.

Nick Neave és csoportja 19, nem profi táncos férfi mozgását filmezte le 12 kamerával. Az önkéntesek testére fényvisszaverő jelzőket helyeztek el, így táncoltak szokványos dobalapritmusra. A rögzített mozgást azután átalakították olyan számítógépes animációvá, melyen csupán egy arc, nem és öltözék nélküli, rajzfilmjellegű figura volt látható.

A felvételekből készült 15 másodperces klipeket 37 heteroszexuális nőnek mutatták meg, akik értékelték a táncos avatárokat. Kiderült, hogy a nők számára az a táncos vonzóbb, aki a törzsével, vállával, nyakával végez változatos mozdulatokat, és kevésbé tetszik nekik az, aki inkább csak a kezét, lábát használja tánc közben.

Neave úgy véli, kísérletük új alapokra helyezte az ilyen jellegű kutatásokat, mert az avatárok semlegessége nem terelte más irányba az értékelést végző nők ítélőképességét. „A törzs, a nyak és a vállak mozgása az erőről, a hajlékonyságról és a vitalitásról bocsát ki jeleket” – magyarázta a kutatásvezető.

Így kell jól táncolni:



Az ilyen tánccal viszont nem talál párt:



(bumm.sk)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 5
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Tarlós István főpolgármester Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát.

Újabb eset utal arra, hogy a Tescónál előre tudják, mikor indít ellenőrzéseket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság – írja a Magyar Nemzet.

Megbeszélést tartottak Magyarországról az amerikai külügyminisztériumban – értesült a Magyar Nemzet.

Bajnaiék nem állnak le, és továbbra is a manipulált választási adataikkal védelmezik az általuk készített modellt, amely szerint 2002-ben és 2006-ban is a Fidesz nyert volna.

Fülbevaló