A New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban megjelent tanulmányhoz négy Oregon állambeli városban 200 önkéntest toboroztak.

A követéses vizsgálat résztvevői hetente kétszer edzettek, egyik csoportjuk a tajcsit gyakorolta, másik csoportjuk nyújtógyakorlatokat végzett, a harmadik pedig állóképességi tréninget. Fél év elteltével a tajcsit gyakorló Parkinson-kóros páciensek csoportjában mindkét másik csoport tagjaihoz képest jobbnak mutatkozott az egyensúly-érzékelés, és lépéshosszuk is megnyúlt.

A tajcsi egy olyan lágy stílusú mozgásrendszer, amelyben légző, relaxációs és mozgásos meditációs gyakorlatok egyaránt helyet kapnak.

Mint Fuzhong Li kutatásvezető, az Oregoni Kutatóintézet munkatársa elmondta, eredményeik klinikailag is jelentősek, mert azt sugallják, hogy a tajcsin alapuló gyakorlatok hatékonyan alkalmazhatók az ilyen problémával élő páciensek rehabilitációjában.