Az 1,2 méter magas és 2 méter hosszú „sziklát” sokáig a függőlegesen felállított „magányos” kövek, a menhirek közé sorolták. Először 1889-ben jelölték be a térképeken a menhirt, de a tudósok csak 1972-ben vetették fel, hogy egy prehistorikus síremlék része lehetett a magányos kő. Mindazonáltal majd 40 évig a területen sem geofizikai vizsgálatokat, sem ásatásokat nem végeztek – olvasható a BBC hírei között és a Bristoli Egyetem honlapján.

A Bristoli Egyetem régészei – George Nash, Thomas Wellicome és Adam Stanford – 2010 szeptemberében kezdték meg a feltárásokat, majd tavaly újból visszatértek a menhirhez. Az ásatások során emberi maradványokat, gyöngyöket és cserépedényeket találtak, valamint feltártak egy félméteres hosszúságú koporsószerű kőkonténert. Utóbbi a régészek szerint a bronzkorban került a Trefael-menhir mellé, vagyis a későbbiekben is temetkeztek a helyszínen. „Ez lehetett Wales legkorábbi újkőkori rituális temetkezési helye, s az egyik legelső Nyugat-Európában” – hangsúlyozzák a régészek.

A menhiren összesen 75 olyan kerek lyukat találtak, amelyeket újkőkori és bronzkori szertartások során véstek ki.

Mint George Nash rámutatott: Kr. e. 3500 táján építették meg nagy sziklatömbökből a sírkamrát, amelyet Kr.  e. 2000 körül romboltak le. Ezt követően a menhir a közeli bronzkori helyszínek felé mutató „útjelzőként” szolgált.

A gyöngyök viszont arról tanúskodnak, hogy jóval a sírkamra építését megelőzően is temetkezhettek itt, tekintettel a közelben lévő, tízezer éves, középső kőkori helyszínre. George Nash közlése szerint az igazságügyi minisztériumtól engedélyt kapott az expedíció, hogy amikor szeptemberben visszatér a helyszínre, elvégezze a csontmaradványok vizsgálatát, beleértve a radiokarbonos kormeghatározásukat.