Belföld

Simán tudtak piát és cigit venni

LM
Forrás: MTI
2011. december 02., péntek 17:34
A dohány- és alkoholtermékeket forgalmazó Pest megyei üzletek zömében gondolkodás nélkül kiszolgálják a fiatalkorúakat cigarettával és alkohollal – közölte a megyei kormányhivatal vezetője a nemrég befejeződött ellenőrzések tapasztalatai alapján pénteken az MTI-vel, hozzátéve, hogy mindez elszomorító, jelentős szigorításra volna szükség.

Tarnai Richárd kormánymegbízott közleménye szerint a hivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének ellenőrei az elmúlt fél évben 54 megyei kereskedelmi egységben ellenőrizték – 16 éves diákok közreműködésével – azt, hogy ezekben a boltokban hozzájuthatnak-e a 18 év alattiak az egészségre káros termékekhez.

A próbavásárlások során az ellenőrök látó- és hallótávolságban voltak, így meggyőződhettek arról: az 54 kereskedelmi egység közül 38-ban kiszolgálták a diákokat itallal és cigarettával anélkül, hogy rákérdeztek volna az életkorukra. Tarnai Richárd elszomorítónak tartja, hogy az ellenőrzött üzletek 70 százaléka fittyet hány a hatályos szabályokra, így a fiatalok nagyon könnyen hozzájuthatnak az egészségkárosító termékekhez.

Hirdetés

Szigorításra lenne szükség

A közlemény szerint noha az ellenőrzés hatékony eszköz a jelenség visszaszorítására – a hét utóellenőrzés során már csak egy üzletben szolgáltak ki továbbra is fiatalkorúakat szesszel és dohánnyal –, a kiskereskedelmi szabályok jelentős szigorítására lenne szükség. „Mindannyiunk közös érdeke, hogy fokozottan figyeljünk a gyermek- és fiatalkorúak egészségének megőrzésére, mivel a hatóság nem tud mindenütt ott lenni” – hangsúlyozta közleményében a Pest megyei kormánymegbízott.

Az MTI úgy tudja, hogy a szabályszegő kereskedőket 30 ezer forintra bírságolták.

Hirdetés

MNO vezető hírek

A házigazda brazilok második, szerdai csoportmérkőzésüket is megnyerték a labdarúgó Konföderációs Kupán: ezúttal Mexikót győzték le 2-0-ra. Tovább

Tavaly augusztusig közel másfél ezer ügyben indult valamilyen eljárás, 110 esetről készült nyilvános feljegyzés, de végül csak 39 ember ellen emeltek vádat. Tovább

1

A hadászati atomfegyverek további csökkentését javasolta az amerikai elnök szerdán Berlinben a Brandenburgi kapunál elmondott beszédében. Tovább

5

Az ATV internetes oldala úgy értesült, Gyurcsány Ferenc semmilyen formában nem indul a 2014-es választásokon, a párt részéről azonban hevesen tagadják ezt. Tovább